2009. november 11., szerda

Morva-karszt és Olomouc

2009.05.15.
S lőn csoda… a krém tényleg segített. A lábujjam egészen helyre jött és már nem is kellett annyira sántítanom. Érdekességképpen készítettem egy olyan előtte\utána fényképet is, de ezeknek a publikálásától megkímélek mindenkit. Több szót nem is fogok ejteni róla, lényeg, hogy innen már csak jobb lett az állapota. Kíváncsian mentünk le a reggelihez, vajon mit fognak felszolgálni. Kellemes meglepetésben volt részünk, a kínálatban a szokásos vaj-sajt-lekvár-felvágott kombón kívül mini rántott hús, fasírt, és sokféle péksütemény szerepelt. A reggeli italok is a szokásosak voltak én következetesen csak „sárgát” ittam minden nap. Gondolom narancslé akart lenni eredetileg.  Az idő nem lett sokkal jobb a tegnapinál. Erősen borult volt az ég és az eső lába olyannyira lógott, hogy néha földet is ért. 8-kor indultunk aznapi első úti célunk, a Morva karszthegység felé.

2009. augusztus 17., hétfő

Dévény-Brno

2009.05.14.
Egész éjjel alig aludtam, ennek ellenére korán reggel minden gond nélkül fel tudtam kelni. Nemhiába, ha az ember nem munkába megy, akkor valahogy nem is olyan álmos. Gyorsan összepakoltuk amit még kellett, közben megjött a sofőrünk is. A világjáró sportcipőmet kínok között felhúztam a lábamra, a bedagadt kisujjam szinte kinyomta az oldalát. Indulás. Nem sokkal azután, hogy anyámhoz értünk, jött a taxi is. Nagyon időben voltunk. Háromnegyed hétre kérték, hogy a Délinél legyünk, a busz hétkor indul. Fél hétkor már ott ácsorogtunk illetve toporogtunk, mert igen hideg volt az idő és még az eső is csöpögött egy kicsit. Több bőröndös ember is ott várakozott, és egymást kérdezgették, hogy a Fehérvár Travelre várnak-e. A busz persze késett, hiszen Székesfehérvárról jött, nem lehet kiszámolni az M7 forgalmát reggel. Aztán egyszer csak megindult a tömeg, amikor befordult a céglogós autóbusz.

2009. július 8., szerda

Ha már Prága, legyen Csehország!

Menjünk Prágába! - mondogattuk már egy ideje, de egyszerűen nem jött össze sohasem anyagi vagy időhiánybeli okok miatt. Most azonban elhatároztuk, hogy akármi lesz is, megyünk. Mondjuk májusban, mert akkor biztosan nagyon szép minden és talán nincs olyan sok turista. Mikor március elején megosztottuk eme remek ötletünket anyámmal, azt mondta, hogy ő is nagyon szeretne elmenni Prágába, ellenben azt hallotta az egyik kereskedelmi rádió utazási magazinjában, hogy ugyan nagyon szép Prága városa, de még szebb egész Csehország. A műsorban nyilatkozó Cseh Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselet-vezetője úgy tud beszélni az ország látnivalóiról, hogy az ember legszívesebben azonnal csomagolna, és irány Csehország. "Menjünk együtt!"- indítványozta anyám, és akkor ő fizeti a mi utunkat is. Azt hiszem, ezt hívják visszautasíthatatlan ajánlatnak.

2009. június 24., szerda

Vicenza-Budapest

Lehet, hogy eretnekség, de már semmi kedvem nem volt megállni még egy helyen, mert tudtam, hogy hosszú út áll még előttünk és jó lett volna minél előbb haza érni. Persze ez nem kívánságműsor, benne volt a programban így hát megálltunk. Szerencsére a város nincs messze Veronától és már legalább irányban volt. Vicenza-t Palladio városaként szokták emlegetni, aki egy 500 évvel ezelőtt született neves reneszánsz építész volt, és gyakorlatilag összepalotázta, villázta a környéket, de főként ezt a várost.

2009. június 21., vasárnap

Verona

Utolsó reggel kicsit korábban kelünk, befejezzük a csomagolást és megyünk reggelizni, utána bepakolunk a buszba. Hideg van, a nap sem süt. Nincs túl jó kedvem. Tudom, hogy még megnézünk két várost és ennek örülök is, de azután megyünk haza. Pedig maradnék még. Elindulunk a kihalt Jesolo-n át, azután végig a lagúna mellett haladunk az autópályáig. Sajátságos hangulata van a párás-borús időben. Legszívesebben kiszállnék, és csónakba ugorva beeveznék a nádasba. A nap nem akar kisütni. Nem emlékszem mennyi ideig utaztunk, de egyszercsak megérkeztünk Veronába, ahol a busz villámgyorsan kidobott minket a Piazza Bra téren, mert neki ott tulajdonképpen tilos volna megállni. Első állomásunk máris ott van a téren, a világ legszebb köztéri vécéje. Csak 50 cent egy menet. Valóban tiszta márvány, meg mozaik, csecse-ragya. Miután mindenki végzett megyünk tovább.

2009. június 2., kedd

Néhány szó a karneválról

Mielőtt virtuálisan tovább mennénk Verona, Vicenza felé, mondanék néhány szót a magáról a karneválról is. Először is szögezzük le: iszonyatosan sokan jönnek ilyenkor Velencébe. Egyre többen. Ha valaki a karnevált szeretné megnézni akkor sajnos ezzel számolnia kell. Ha viszont úgy indulunk neki, hogy megfogadjuk, nem bosszankodunk a tömeg miatt, biztosan jól fogjuk érezni magunkat. Tegyük hozzá bíztatásként, hogy igazán csak a Szent Márk téren és környékén van nagy tömeg. Minél távolabb kerülünk a központtól, annál kevesebben lesznek. Mondjuk az is igaz, hogy a legnagyobb töménységben viszont itt fordulnak elő a jelmezesek. De hát valamit valamiért.

Velence: második nap délután

Ugyanott köt ki hajónk Velencében mint előző nap, ismét megbeszéljük az esti találkozó helyét is idejét. Ma, este hétig maradhatunk a szigeten ami azt jelenti, hogy sötétben megyünk már vissza. A mai délutánban két fakultatív program van tervben. Az egyik: végig hajózni vizitaxival a Canal Grande-n, a másik: a Santa Maria Gloriosa dei Frari templom meglátogatása. Sajnos készpénz hiány miatt az előbbit ki kellett hagyni, pedig ha előre láttuk volna az előző napi ebédet… Annak az árából el tudtunk volna menni. Márcsak a fotózás szempontjából is jobb lett volna, mivel ígéret szerint lassan megy végig a hajó (később megtudtuk, hogy nem mindenki tudott fotózni, csak aki kint ült a hajó végében). De hát ez van, nincs mit tenni. A Frari templomba viszont mindenáron be akartunk menni. Mivel a fakultatív programban a taxizás után következett a templom ezért ezt magunknak kellet intézni.

2009. május 28., csütörtök

Murano

Murano szigete van Velencéhez a legközelebb és szerintem nincs olyan ember aki ne tudná, hogy miről híres. A „velencei üveg”, „velencei kristály” és a „velencei tükör” minősítésű termékek szerte a világon mind erről a szigetről származnak. Nagyon régen még Velencében volt az üvegművesség központja, de az üvegolvasztás technológiájának sajátosságai miatt rendkívül gyakoriak voltak tűzesetek, ezért inkább kilakoltatták a műhelyeket Murano szigetére. Szegény mesterek nem hagyhatták el a szigetet többé, nehogy elárulják a titkukat másoknak, cserébe viszont kaptak kiváltságokat. Pl. lányaik beházasodhattak az előkelő velencei nemesség családjaiba. Murano is ugyanúgy épült mint Velence, azonban javarészt üveg műhelyekkel van tele és hát az épületek egy kicsit koszosak, elhanyagoltak. Sajnos csak egy ilyen üzem meglátogatása volt a szigetet érintő programban-vásárlással összekötve természetesen… Egy széles csatornán hajózunk viszonylag lassú tempóban a műhely felé, így azért valamennyit láttunk Murano épületeiből is.

2009. május 26., kedd

Burano

Nem nagyon van időm bánkódni a rövid Torcello-i tartózkodás miatt, mert egyből feltűnik Burano a valószínűtlenül színes kis házaival. A sziget lakosai mindig is halászattal foglalkoztak s azért festették színesre a házaikat, hogy a hazafelé úton hajózva már messziről lássák, minden rendben van, megvan a ház, nem égett le. Burano szigete a házain kívül még a csipkéjéről is híres. Sajnos már nem emlékszem rá kristálytisztán, de van valami mitológiai története is. Egy kalandozó hősbe beleszeretett egy szirénszerűség, de a hős hű maradt otthon hagyott szerelméhez és nem viszonozta a hallány érzelmeit. A szirént ez annyira meghatotta, hogy a hajó orránál fodrozódó vizet csipkévé változtatta, ezt a hős hazavitte a szigetre…bla-bla-bla...végülis nem járt rosszul a srác, mert ha valami rosszabb természetű szirént fog ki, hát nem biztos, hogy az a hullámból farag csipkét.

2009. május 23., szombat

Torcello a meglepetés sziget

Reggel egy picit tovább aludhattunk, mert később indult a busz. Most nem kellett megállunk sehol, hogy belépjünk Punta Sabbioniba (valószínűleg az előző napi belépő mára is érvényes volt) és kevesebb busszal is találkoztunk. Annak ellenére, hogy egy órával később indultunk most meg tudtunk állni a közelebbi parkolóban. Csak csodálkoztunk, hogy hová tűntek a népek. A hajóállomás is szinte üres, csak a bérelt helyeknél várakoztak emberek. Hát igen. Akik az „egybugyis” haláltúrára jönnek, azok vasárnap már visszafelé utaznak, így szinte nincs is tömeg. Hamarosan meg is jött a hajónk, ám most ellenkező irányban indultunk. Nagy szerencsénkre ma is sütött a nap, kezdett kellemes lenni a levegő.

2009. május 11., hétfő

Velence: első nap délután

Ha valamit megbántunk az egész utazásban, akkor az az, hogy befizettünk erre az ebédre. De hát mi voltunk a hülyék. Aranyszabály, hogy ami éttermet vagy étkezési helyet az idegenvezető ajánl azmindig szívás. Először persze jól hangzott, hogy három fogás meg ingyen bor. Le sem merem írni, hogy mennyiért. Maga az étterem egy több „kamrából” álló ipari turista etető állomás volt. Nekünk a legbelső kamrában jutott hely, se ajtó, se ablak. Szerencsére légkondi volt. Éppenhogy elfértünk az asztaloknál. Kis vietnámi pincérek pörögtek-forogtak és kihozták az első fogást amin háromféle tészta volt. Minimál adag.

2009. május 10., vasárnap

Velence: első nap délelőtt

Punta Sabboni kikötőjébe nem lehet csak úgy bejutni. A település előtt valamiféle kordonos, sorompós, bódés akadályon kellett átmenni, vagyis (nem kevés) belépti díjat kértek minden busztól. Már ennél a procedúránál kezdett gyanús lenni, hogy sokan leszünk Velencében. Mikor túljutottunk a belépésen elindultunk a buszparkoló felé. Idegenvezetőnk elmondta, hogy van egy parkoló a kikötő közelében és van egy másik kicsit feljebb. Hiába indultunk viszonylag időben nekünk már csak ott jutott hely. Ez egy murvás, drótkerítéssel körbevett hely. Elég nagy. A busz parkolását sárga mellényes emberkék irányították, kint volt a rendőrség és a tűzoltók is. A buszról leszállva sietnünk kellett a kikötőbe. Hosszú vágta.

2009. május 8., péntek

Lido di Jesolo: a bázis

Padovából legalább egy órát kellett még utazni Lido di Jesoloba ahol szállásunk és a késői vacsora várt. Útközben a buszon megnéztünk egy dokumentumfilmet mely azt taglalta hogyan lehetne megoldani az egyre gyakoribb és egyre magasabbra törő árvizeket. Velencét mindig is elöntötte időnként a víz -főleg a szent Márk teret ami ha jól tudom a város legalacsonyabb pontja- de sajnos mostmár a folyamatos magas vízállás miatt a sós tengervíz beszivárog a falakba, teljesen tönkretéve az épületeket. Később saját magunk is nagyon sok helyen láttuk ahogy a leomlott vakolat mögül kibukkanó téglákra vészjóslóan kiült a só. Az állandó "ázás" miatt a lakások dohosak, lakhatatlanok ezért a tulajdonosok inkább kiköltöznek a szárazföldre és időnként visszamennek szellőztetni. Felújításuk nagyon sokba kerülne de eladni persze nem akarják hiszen nagyon magas értéket képviselnek még így is. Egyre több házat látni lehúzott redőnnyel... :( Az árvizek elleni megoldásként egyfajta speciális zsiliprendszert választottak -ha jól emlékszem Hollandiában is ilyen van - aminek működését én most ugyan el nem magyarázom, de hatásosnak látszott... :) Másnap a városba hajózva láttuk is az épitkezést a lagúnában, szóval nem tökölnek évekig, készül a védelmi rendszer.

2009. május 6., szerda

Padova futtában

Idegenvezetőnk azt ígérte, hogy délután négyre már Padovában leszünk. Ennek nagyon örültem, mert nem sötétben szerettem volna megnézni a várost. Valóban odaértünk négyre de február lévén már elkezdett lemenni a nap...A városban az elsődleges cél természetesen a Szent Antal székesegyház volt. Egy nagy buszparkolóban álltunk meg majd az ilyenkor lesből támadó képeslapárusokon áttörve elindultunk.

2009. május 5., kedd

Avanti!

És végre elérkezett február 20. csütörtök hajnali fél négy... amikor megszólalt az óra... Bizony, a busz reggel ötkor indult a Déli pályaudvartól... és még a csomagolást is be kellett fejezni. Nadehát nincs az a korai időpont aminél ne kelnék fel frissen ha utazásról van szó. :)

2009. március 26., csütörtök

Menjünk a Velencei Karneválra!

Már régóta terveztük, hogy el kellene menni, de valahogy január-februárban sosem volt rá pénzünk.
Idén is elkezdtem nézegetni az utakat, osztottunk-szoroztunk és eldöntöttük, hogy akkor megyünk. Természetesen az ún. "egybugyis" túra (buszon alszol-egész nap mész-buszon alszol) szóba sem jöhetett. Mindenképpen szállodában akartuk tölteni az éjszakákat.
Először egy speckó Toszkánás karneválos utat néztünk ki (egyik álmom végre oda is eljutni) de sajnos-hálaistennek már nem volt hely.