Dévény-Brno
2009.05.14.
Egész éjjel alig aludtam, ennek ellenére korán reggel minden gond nélkül fel tudtam kelni. Nemhiába, ha az ember nem munkába megy, akkor valahogy nem is olyan álmos. Gyorsan összepakoltuk amit még kellett, közben megjött a sofőrünk is. A világjáró sportcipőmet kínok között felhúztam a lábamra, a bedagadt kisujjam szinte kinyomta az oldalát. Indulás. Nem sokkal azután, hogy anyámhoz értünk, jött a taxi is. Nagyon időben voltunk. Háromnegyed hétre kérték, hogy a Délinél legyünk, a busz hétkor indul. Fél hétkor már ott ácsorogtunk illetve toporogtunk, mert igen hideg volt az idő és még az eső is csöpögött egy kicsit. Több bőröndös ember is ott várakozott, és egymást kérdezgették, hogy a Fehérvár Travelre várnak-e. A busz persze késett, hiszen Székesfehérvárról jött, nem lehet kiszámolni az M7 forgalmát reggel. Aztán egyszer csak megindult a tömeg, amikor befordult a céglogós autóbusz.
Gyorsan bepakoltunk és elfoglaltuk helyeinket.
Elindultunk Győr felé, ahol még várt ránk néhány utastársunk. Útközben idegenvezetőnk -akit a könnyebbség, és az inkognitó kedvéért nevezzünk ezután Zének – bemutatkozott, bemutatta a sofőrt, a buszt (állítása szerint nagyon nagy szerencsénk van, mert a legjobb sofőrt, legjobb buszt… és természetesen a legjobb idegenvezetőt kaptuk. ) és próbálta néhány poénnal oldani az időjárásnak megfelelő borús hangulatot. A busz tényleg nagyon kényelmes, kulturált és tiszta volt. Volt lehetőség kávét, teát, ásványvizet, üdítőt és sört vásárolni (persze nem menet közben), ezenkívül nem volt megtiltva a WC használata, mint sok más hasonló esetben, azonban kérték, hogy tényleg csak végszükség esetén használjuk. Azt hiszem ez érthető. Ahogy haladtunk nyugati irányba, úgy lett egyre rosszabb az idő és eleredt az eső is. Zé próbálta egy kicsit rábeszélni az embereket, hogy legyenek már jókedvűek, hiszen attól, hogy esik az eső még érezheti jól magát az ember és lehet nézelődni is. Különben is ha valaki elhatározza, hogy jól fogja érezni magát, akkor az úgy is lesz. Ebben is igazat adtam neki, azonban sajnos egy fotós szemszögéből nem egészen így működik a dolog. Időközben kaptunk ajándék Fehérvár Travel céglogós tollakat is, ami nem nagy cucc, de mégis egy jóleső gesztus, főleg olyan tollmánoknak mint Anyám és én. Győrben sitty-sutty felszedtük a még hiányzó utasokat és irány az első megálló: a Mosoni pihenő. Amíg odaértünk Zé kiosztotta a kis rádiós audioguide-okat aminek nagyon-nagyon örültem. A lényege annyi, hogy van egy adó egység az idegenvezetőnél mikrofonnal és a vevő egységek pedig az utasoknál egy kis fülessel. Ha jól emlékszem 300 méterig jó a vétel, így olyan megrögzött fotósoknak sem kell lemaradni a tudnivalókról, mint én. Ráadásul így kisebb az esélye annak, hogy valaki elveszik a csoportból. Sajnos a lábam nagyon fájt, időnként csak húztam magam után, nem tudtam hogyan fogom bírni.
Átcsusszantunk a Szlovák határon, ahol Zé beszámolt a Pozsony-Bratislava vitákról, amikett ő és a helyi határőr folytatott még a határellenőrzések idején. Nemsokára Pozsonyba érünk, az esőfüggönyön keresztül megsejtjük, hogy hol lehet a vár, mert látni azt nem lehet. Közelítünk a körutazás első állomásához: a Dévényi-vár romjait nézzük meg. Dévénynél folyik bele a Moldva a Dunába, itt volt az ország nyugati kapuja. A 80 m magas meredek hegy csúcsán emelkedik a királyi vár ami a 13. században épült fel, 1288-ban Dyven néven említik. A 15. században Garai Miklós jelentősen bővítette és díszes palotát építtetett benne, majd fokozatosan reneszánsz palotává építették ki. 1683-ban a török sikertelenül ostromolta. 1809-ben a Bécs felé visszavonuló Napóleon seregei a biztonság kedvéért felrobbantották, azóta pusztul.
Őszintén szólva először nem nagyon értettük, hogy itt minek állunk meg… de amikor kiszálltunk és elindultunk felfelé a romhoz, már lehetett érezni, hogy itt bizony igen sűrű a történelmi levegő. Az eső alábbhagyott egy kicsit, de metsző szél fújt. Megváltottuk a jegyeket és kértünk volna egy kis tájékoztató papírt is. Nohát! Csodák-csodája nincs magyar nyelvű. Ez van. Mire felértünk a dombtetőre (én, mint a sánta kutya), már elállt az eső. Nem sok minden maradt a hajdani várból, mégis lenyűgözőek a romok. A borús, szeles időjárás a felettünk hömpölygő fekete esőfelhőkkel nagyon ide illő háttér volt.
Valahogy a lábam is jobban lett. Volt mit fotózni, így megtáltosodtam. A magaslat egyik oldalán a Duna folyt, a másikon pedig a Moldva, majd egy ponton találkoztak. Volt a romok között egy kis múzeum is ahol még véletlenül sem a vár történetét mutatták be, mert akkor meg kellett volna említeni a magyar vonatkozást, hanem a romok feltárásáról volt egy régészeti kiállítás. Mire mindenki visszaért a buszhoz leszakadt az ég. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Reménykedtünk, hátha Brno-ban nem esik.
De sajnos esett. Megérkeztünk a szállodához ahol két éjszakát készültünk eltölteni. A busz nem tudott rendesen beállni a szálloda előtt parkoló autóktól és kénytelenek voltunk a villamos sínek mellett pakolászni a csomagjainkat. A recepción unott arcok fogadtak minket. Azért kaptunk velkám drinket, meg egészen jó szobákat. Délután kettőre volt kikiáltva a városfelfedezés indulásának időpontja. Az eső zuhog… Hááát. Bíztató. Sajnos egész délután is esett és mit szépítsem: szarrá áztunk. Hülyék voltunk, mert csak egy esernyővel készültünk. A gépet inkább elpakoltam, még jó, hogy vízhatlan a táskája. Az volt a furcsa, hogy a nap majdhogynem sütött, de az eső meg ömlött. Az első templom amit megnéztünk a Szent Jakab volt. Az érdekesség a templom külső részén az egyik gótikus boltív fölött található. Egy pucér kis emberke… aki csupasz fenékkel a Szent Péter-Pál katedrális felé néz.
Ez valamiféle rivalizálási mizéria volt és egyben remek példa a cseh humorérzékre. Visszafele úton sikerült lefotóznom, akkor már nem esett annyira az eső. A templom után tovább sétáltunk, megnéztük a főteret, a pestis oszlopot, a régi városházát. A régi városházánál is vannak érdekes dolgok. Mindjárt a bejáratnál van egy kis tornyocskás dísz. A története a következő: a kőfaragó mestert nem fizették ki, ezért bosszúból elferdítette a középső tornyocskát. A kapu alatti boltíves folyosón látni egy a plafonról lelógó kitömött krokodilt és egy nagy fakereket. A krokit brünni sárkánynak hívják. Története nem egyértelmű. Mindenesetre nagyon régi. Állítólag Mátyás király ajándéka volt, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ami nekem a legjobban tetszett, hogy senki sem rongálta még meg… A nagy keréknek is van története. Valaki fogadásból egy éjszaka alatt készítette el egyetlen darab fából. Ahelyett, hogy megjutalmazták volna, jól elkergették, mondván biztosan az ördöggel cimborál. Átmentünk a piactéren is, esernyő alól megnéztük a zöldségpiacot a Parnasszus-kúttal. Bementünk a kapucinusok Szenttemplom Kriptájába is. Sok-sok évvel ezelőtt voltam már itt a szüleimmel és hátborzongató, ugyanakkor nagyon érdekes élmény volt. Most is ezt vártuk. Sajnos nem volt az igazi. A koponyákból és csontokból készült csillárt már leszedték, a múmiák sem voltak olyan ijesztőek. Valahogy hiányzott az a a”kripta hangulat”. Végül felcsattogtunk a Szent Péter és Pál-katedrálist megnézni. Gyönyörű volt! Nagyon sajnáltam, hogy esett az eső…
A városnézés után visszamentünk a szállodába egy picit pihenni az esti vacsoráig, meg persze megszárítkozni. A vacsora egészen jó volt, hideg előétel, vadas szósz szerűségben (nagyon finom) főtt marhahús és hozzá knédli. A desszert pedig gyümölccsel töltött palacsinta fagyival. A gyümölcsöket gyorsan átszórtam Embernek. A vacsorához külön kellett megvenni az italt, mi nem mertünk csak ásványvizet rendelni, mert nem voltunk tisztában az árakkal. Vacsora után már nem volt se kedvünk, se erőnk kimenni az esőbe sétálni, így mentünk aludni. Másnap várt minket a Morva karszt és Olomouc. A lábujjam rettenetesen néz ki, de Anyám adott valami szuper krémet. Hátha…
Egész éjjel alig aludtam, ennek ellenére korán reggel minden gond nélkül fel tudtam kelni. Nemhiába, ha az ember nem munkába megy, akkor valahogy nem is olyan álmos. Gyorsan összepakoltuk amit még kellett, közben megjött a sofőrünk is. A világjáró sportcipőmet kínok között felhúztam a lábamra, a bedagadt kisujjam szinte kinyomta az oldalát. Indulás. Nem sokkal azután, hogy anyámhoz értünk, jött a taxi is. Nagyon időben voltunk. Háromnegyed hétre kérték, hogy a Délinél legyünk, a busz hétkor indul. Fél hétkor már ott ácsorogtunk illetve toporogtunk, mert igen hideg volt az idő és még az eső is csöpögött egy kicsit. Több bőröndös ember is ott várakozott, és egymást kérdezgették, hogy a Fehérvár Travelre várnak-e. A busz persze késett, hiszen Székesfehérvárról jött, nem lehet kiszámolni az M7 forgalmát reggel. Aztán egyszer csak megindult a tömeg, amikor befordult a céglogós autóbusz.
Gyorsan bepakoltunk és elfoglaltuk helyeinket.
Elindultunk Győr felé, ahol még várt ránk néhány utastársunk. Útközben idegenvezetőnk -akit a könnyebbség, és az inkognitó kedvéért nevezzünk ezután Zének – bemutatkozott, bemutatta a sofőrt, a buszt (állítása szerint nagyon nagy szerencsénk van, mert a legjobb sofőrt, legjobb buszt… és természetesen a legjobb idegenvezetőt kaptuk. ) és próbálta néhány poénnal oldani az időjárásnak megfelelő borús hangulatot. A busz tényleg nagyon kényelmes, kulturált és tiszta volt. Volt lehetőség kávét, teát, ásványvizet, üdítőt és sört vásárolni (persze nem menet közben), ezenkívül nem volt megtiltva a WC használata, mint sok más hasonló esetben, azonban kérték, hogy tényleg csak végszükség esetén használjuk. Azt hiszem ez érthető. Ahogy haladtunk nyugati irányba, úgy lett egyre rosszabb az idő és eleredt az eső is. Zé próbálta egy kicsit rábeszélni az embereket, hogy legyenek már jókedvűek, hiszen attól, hogy esik az eső még érezheti jól magát az ember és lehet nézelődni is. Különben is ha valaki elhatározza, hogy jól fogja érezni magát, akkor az úgy is lesz. Ebben is igazat adtam neki, azonban sajnos egy fotós szemszögéből nem egészen így működik a dolog. Időközben kaptunk ajándék Fehérvár Travel céglogós tollakat is, ami nem nagy cucc, de mégis egy jóleső gesztus, főleg olyan tollmánoknak mint Anyám és én. Győrben sitty-sutty felszedtük a még hiányzó utasokat és irány az első megálló: a Mosoni pihenő. Amíg odaértünk Zé kiosztotta a kis rádiós audioguide-okat aminek nagyon-nagyon örültem. A lényege annyi, hogy van egy adó egység az idegenvezetőnél mikrofonnal és a vevő egységek pedig az utasoknál egy kis fülessel. Ha jól emlékszem 300 méterig jó a vétel, így olyan megrögzött fotósoknak sem kell lemaradni a tudnivalókról, mint én. Ráadásul így kisebb az esélye annak, hogy valaki elveszik a csoportból. Sajnos a lábam nagyon fájt, időnként csak húztam magam után, nem tudtam hogyan fogom bírni.
Átcsusszantunk a Szlovák határon, ahol Zé beszámolt a Pozsony-Bratislava vitákról, amikett ő és a helyi határőr folytatott még a határellenőrzések idején. Nemsokára Pozsonyba érünk, az esőfüggönyön keresztül megsejtjük, hogy hol lehet a vár, mert látni azt nem lehet. Közelítünk a körutazás első állomásához: a Dévényi-vár romjait nézzük meg. Dévénynél folyik bele a Moldva a Dunába, itt volt az ország nyugati kapuja. A 80 m magas meredek hegy csúcsán emelkedik a királyi vár ami a 13. században épült fel, 1288-ban Dyven néven említik. A 15. században Garai Miklós jelentősen bővítette és díszes palotát építtetett benne, majd fokozatosan reneszánsz palotává építették ki. 1683-ban a török sikertelenül ostromolta. 1809-ben a Bécs felé visszavonuló Napóleon seregei a biztonság kedvéért felrobbantották, azóta pusztul.
 |
| Dévény vára - ami megmaradt |
 |
| A Morva folyó találkozása a Dunával |
Valahogy a lábam is jobban lett. Volt mit fotózni, így megtáltosodtam. A magaslat egyik oldalán a Duna folyt, a másikon pedig a Moldva, majd egy ponton találkoztak. Volt a romok között egy kis múzeum is ahol még véletlenül sem a vár történetét mutatták be, mert akkor meg kellett volna említeni a magyar vonatkozást, hanem a romok feltárásáról volt egy régészeti kiállítás. Mire mindenki visszaért a buszhoz leszakadt az ég. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Reménykedtünk, hátha Brno-ban nem esik.
De sajnos esett. Megérkeztünk a szállodához ahol két éjszakát készültünk eltölteni. A busz nem tudott rendesen beállni a szálloda előtt parkoló autóktól és kénytelenek voltunk a villamos sínek mellett pakolászni a csomagjainkat. A recepción unott arcok fogadtak minket. Azért kaptunk velkám drinket, meg egészen jó szobákat. Délután kettőre volt kikiáltva a városfelfedezés indulásának időpontja. Az eső zuhog… Hááát. Bíztató. Sajnos egész délután is esett és mit szépítsem: szarrá áztunk. Hülyék voltunk, mert csak egy esernyővel készültünk. A gépet inkább elpakoltam, még jó, hogy vízhatlan a táskája. Az volt a furcsa, hogy a nap majdhogynem sütött, de az eső meg ömlött. Az első templom amit megnéztünk a Szent Jakab volt. Az érdekesség a templom külső részén az egyik gótikus boltív fölött található. Egy pucér kis emberke… aki csupasz fenékkel a Szent Péter-Pál katedrális felé néz.
 |
| Ezt nektek! |
Ez valamiféle rivalizálási mizéria volt és egyben remek példa a cseh humorérzékre. Visszafele úton sikerült lefotóznom, akkor már nem esett annyira az eső. A templom után tovább sétáltunk, megnéztük a főteret, a pestis oszlopot, a régi városházát. A régi városházánál is vannak érdekes dolgok. Mindjárt a bejáratnál van egy kis tornyocskás dísz. A története a következő: a kőfaragó mestert nem fizették ki, ezért bosszúból elferdítette a középső tornyocskát. A kapu alatti boltíves folyosón látni egy a plafonról lelógó kitömött krokodilt és egy nagy fakereket. A krokit brünni sárkánynak hívják. Története nem egyértelmű. Mindenesetre nagyon régi. Állítólag Mátyás király ajándéka volt, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ami nekem a legjobban tetszett, hogy senki sem rongálta még meg… A nagy keréknek is van története. Valaki fogadásból egy éjszaka alatt készítette el egyetlen darab fából. Ahelyett, hogy megjutalmazták volna, jól elkergették, mondván biztosan az ördöggel cimborál. Átmentünk a piactéren is, esernyő alól megnéztük a zöldségpiacot a Parnasszus-kúttal. Bementünk a kapucinusok Szenttemplom Kriptájába is. Sok-sok évvel ezelőtt voltam már itt a szüleimmel és hátborzongató, ugyanakkor nagyon érdekes élmény volt. Most is ezt vártuk. Sajnos nem volt az igazi. A koponyákból és csontokból készült csillárt már leszedték, a múmiák sem voltak olyan ijesztőek. Valahogy hiányzott az a a”kripta hangulat”. Végül felcsattogtunk a Szent Péter és Pál-katedrálist megnézni. Gyönyörű volt! Nagyon sajnáltam, hogy esett az eső…
A városnézés után visszamentünk a szállodába egy picit pihenni az esti vacsoráig, meg persze megszárítkozni. A vacsora egészen jó volt, hideg előétel, vadas szósz szerűségben (nagyon finom) főtt marhahús és hozzá knédli. A desszert pedig gyümölccsel töltött palacsinta fagyival. A gyümölcsöket gyorsan átszórtam Embernek. A vacsorához külön kellett megvenni az italt, mi nem mertünk csak ásványvizet rendelni, mert nem voltunk tisztában az árakkal. Vacsora után már nem volt se kedvünk, se erőnk kimenni az esőbe sétálni, így mentünk aludni. Másnap várt minket a Morva karszt és Olomouc. A lábujjam rettenetesen néz ki, de Anyám adott valami szuper krémet. Hátha…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése