Velence: első nap délután

Ha valamit megbántunk az egész utazásban, akkor az az, hogy befizettünk erre az ebédre. De hát mi voltunk a hülyék. Aranyszabály, hogy ami éttermet vagy étkezési helyet az idegenvezető ajánl azmindig szívás. Először persze jól hangzott, hogy három fogás meg ingyen bor. Le sem merem írni, hogy mennyiért. Maga az étterem egy több „kamrából” álló ipari turista etető állomás volt. Nekünk a legbelső kamrában jutott hely, se ajtó, se ablak. Szerencsére légkondi volt. Éppenhogy elfértünk az asztaloknál. Kis vietnámi pincérek pörögtek-forogtak és kihozták az első fogást amin háromféle tészta volt. Minimál adag.
Nekem nem is nagyon ízlett. Mi másodiknak „tengeri herkentyűket” kértünk és mint később kiderült lehet, hogy jobban jártunk. Pár darab kis rákocska meg néhány tintahal karika figyelt a tányérunkon. A húst rendelők pedig egy fél tenyérnyi kis izét kaptak. A salátát akkor hozták ki amikor már végeztünk a főétellel. Volt fehérbor –najó ez egész finom volt- és volt vörösnek nevezett édes lötty. Brrr… Desszertnek velencei karneváli fánkot hoztak ami kicsit a mi fánkunkra hasonlít, de nem volt olyan finom. Nem azt mondom, hogy ehetetlen volt a kaja, de azért a pénzért… Hát ez van. A remek ebéd után indultunk gondolázni.

A fijjug

A gondolázás rettentő drága mulatság. Viszont a gondolást nem érdekli, hogy egy ember ücsörög a gondolában vagy hat (ez a maximum). Így, hogy buszos túrával mentünk, sikerült hatosával beülni egy-egy gondolába, ami így sem volt olcsó, na de mikor lesz erre még egyszer esélyünk? Nomeg Velencében gondolázni azért nem semmi. Sikerült értelmesen beszállnunk a gondolába (nem léptünk mellé, nem borult fel, stb.) és indult a félórás túra. Ez volt életem legrövidebb félórája. Bírtam volna még. Egy kicsit kimentünk a Canal Grande-ra is. Igen nagy volt ott a forgalom.

Rialto gondolából

Csak úgy rajzottak a jelmezesekkel teli hajók, némelyikben még zenéltek is. A legizgalmasabb azonban az volt amikor a velem szemben ülő Ember (ő ült a csónak orrában) háta mögött velünk szembe jött nagy sebességgel egy vaporettó. Megúsztuk. Gondolázás után egy picit még sétálgattunk, azután elindultunk visszafelé a találkozóhelyre. Közben jelmezesekre vadásztunk, időnként sodródtunk a tömeggel. Mindenki ott volt pontban ötkor a megbeszélt helyen és megismétlődött a reggeli behajózási procedúra.

Ahol a víz az úr

Most nem az Orsoval mentünk, viszont sikerült lefotóznom. Nagyon szép volt a város a naplementében. Már a hajón égtelen fejfájás tört rám és hulla fáradság. A hajóból kiszállva még jócskán gyalogolnunk kellett a buszig. Ahogy ment le a nap, kezdett lehűlni az idő is. Végre a parkolóba értünk. Fullon volt. Ha nem volt ott vagy száz busz, akkor egy sem. Még az idegenvezetőnk is gépet ragadott, azt mondta ezt le kell fotózni, mert ilyet még nem látott. Nem egyenesen a szállodába mentünk vissza hanem vásárolni egy közeli szupermarketbe. Különösebben nem vásároltunk be, vettünk kávét (hát ez alap), egy üveg szimpatikusnak tűnő grappát, kapribogyót, kis csokit. Bort nem vettünk, mert úgysem ismerjük őket és azért jó bort itthon is lehet venni. Mások tömött szatyrokkal jöttek ki. Már azt hittem szétesik a fejem. Végre visszaértünk a szállodába. Sikerült befűteni a szobánkba és vacsora után eszem ágában sem volt kimenni a tengerpartra. Holnap talán még húzósabb napunk lesz, mostmár tényleg jó volna pihenni.