Solymászat I.

Csütörtökön megtelt élettel a Reneszánsz Birtok, reggel megkaptuk a mágneskártyánkat, amivel be tudtunk lépni a területre. A kártya egész napra szólt, vagyis akkor jöttünk-mentünk a szállásunk, és a középkor között, amikor akartunk. Adtak hozzá térképet és egy tájékoztatót is amiben leírták, hogy aznap melyik program mikor kerül sorra. Délelőtt tíztől már be lehetett volna menni, de mi inkább a marokkói fürdőben kezdtük a napot. Végül tizenegy körül léptük át a kaput, és kezdetnek sorra látogattuk a műhelyeket.

A pékségben nyálcsorgató finomságok vártak minket, jártunk szabónál, fafaragónál, bőrművesnél és benéztünk a fazekashoz is. Mindenki szigorúan korhű öltözékben volt, meg kell említsem Zinát a kurtizánt, aki ahogy meglátott, mindjárt leszólított és sajátságos stílusban kurtizánképzésre invitált. Senki ne gondoljon valami nagyon durva dologra, inkább viccesnek ígérkezett a „tanfolyam”. A nagyobb eseményeket kidobolták a faluban és a városban, még láttunk kereszteslovagot is, aki napközben a délutáni lovagi tornát reklámozta.

Kisdobos, nagydobos

Ő az én lovam!

Könnyű vágta

Déli tizenkettő felé közelítve kezdett fullasztó lenni a hőség, így behúzódtunk egy műhelybe, ahol kipróbálhattam a tűzzománc készítést is. Nagyon tetszett a dolog, és még meg is dicsértek, hogy milyen jól sikerült a medálom. Természetesen meglátogattuk a kedvenc szamarainkat is, gyerekek részére volt póni fogat, de engem elbűvölt a délelőtti lóidomítás is. Patakokban folyt rólunk a víz, így betértünk a Fehér Hattyúhoz címzett fogadóba egy kis frissítőért. Jólesően ücsörögtünk a padokon, mikor meghallottuk, hogy megint kidobolnak valamit. Ekkor kaptam észbe, hogy mindjárt kezdődik a solymász bemutató, amit mindenképpen látni akartam.

Margarétát akartam, gyopár lett belőle.

Pónifogat a gyerekeknek

Add már Uram az esőt!

Gyorsan kisiettünk az utcára és a madaras színpadig követtük a dobosokat. Igyekeztem a fotózás szempontjából optimális helyre ülni, mit sem törődve a perzselő nappal. Embernek persze több esze van, meg mondjuk nincs nála fényképezőgép sem, így ő felment a lelátó legtetejére és behúzódott az árnyékba. Figyelembe kellett vennem a szabályt, miszerint nem szabad az első sorokból fotózni, de szerencsére az 55-300-as obimnak meg sem kottyan, ha egy-két sorral feljebb kell ülnöm. Lassan megteltek a padok, izgatottan vártuk a produkciót a perzselő hőségben. Hangulat fokozónak egy fehér blúzos lány (később kiderült, hogy ő az egyik solymász), esőtáncra invitálta a nézőket, páran mentek is előadni valami középkori körtáncot. Biztos nagy élmény volt negyven fokban ugrálni.

A királyi herold

Na ne mondd!

Akkor induljon a párbaj!

A szeánsz hivatalosan Herold párbaj – királyi solymászunk bemutatója a Madaras színpadon címet viselte, ennek megfelelően nemsokára meg is jelent előttünk a királyi főherold. Nemrég még ő volt a kidoboló ember is. Később is találkoztunk vele, más szerepben, de erről majd legközelebb írok. A lényeg a lényeg, hogy nem egyszerűen csak hozták a madarakat, hanem volt egy pici színjáték körítés is, melynek története az volt, hogy a „nagyarcú” heroldot solymász párbajra hívja egy váratlanul arra vetődő csavargó, akiről gyorsan kiderül, hogy egy szemtelen lány, és nem mellesleg profi solymász. A kölcsönös szájkarate után következett a tényleges solymászi tudás fitogtatása is, melyet természetesen nem a két színész adott elő, hanem úgymond a szolgáik, akik a valódi solymászok voltak.

Az első fellépő

Mindenkinek melege van!

Tollasbál

A párbaj kezdetét a „véletlenül” a közönség soraiban tartózkodó „falu bolondja” döntötte el pénzfeldobással. Általában kiütést kapok az erőltetetten vicces, és a közönséget bármiféle reakcióra kényszerítő ügyeletes hülyéktől, de ez a srác nagyon jó volt. Zsigerből vágta a poénokat, érezhető volt, hogy nem erőlködik, hanem élvezi a szerepét. A herold párbajt végeredményét természetesen a közönség dolga volt eldönteni, miután látta a produkciókat.

Jutalomfalat, a sikeres feladat végrehajtás után

A viszontlátásra!

A kettes számú játékos

Bevallom már nem emlékszem pontosan, hogy az első két madár milyen fajta volt, de ha jobban megnézem, akkor a mindkettő Harris-héja lehetett. A szárnyasokat nem csak megmutatták, de röptették is különböző oszlopokra, tornyokra. A madarak sokszor a közönség sorai között suhantak el. Közben a háttérben a „csavargó herold” beszélt fennkölten a madarakról, és jól megválasztott aláfestő zene szólt hozzá. Az egy dolog, hogy elfelejtettem mennyire nagy a hőség, de sokszor még a hideg is kirázott, olyan hangulatot teremtettek.

Akció-héja

Ez a héja nem volt túl lelkes

Fincsi mi?

A fotózásról persze nem feledkeztem meg, szerencsére viszonylag jó helyen ültem. A szabály szerint előadás közben nem szabad elhagyni a lelátót, vagy akárcsak felállni a helyünkről, így nem állt módomban nagyon fészkelődni, hogy valami más nézőpontot találjak. A beszámolónak még nincs vége, ne menjenek sehová kedves olvasóim, hamarosan jön a második rész is!