Solymászat I.

Csütörtökön megtelt élettel a Reneszánsz Birtok, reggel megkaptuk a mágneskártyánkat, amivel be tudtunk lépni a területre. A kártya egész napra szólt, vagyis akkor jöttünk-mentünk a szállásunk, és a középkor között, amikor akartunk. Adtak hozzá térképet és egy tájékoztatót is amiben leírták, hogy aznap melyik program mikor kerül sorra. Délelőtt tíztől már be lehetett volna menni, de mi inkább a marokkói fürdőben kezdtük a napot. Végül tizenegy körül léptük át a kaput, és kezdetnek sorra látogattuk a műhelyeket.

A pékségben nyálcsorgató finomságok vártak minket, jártunk szabónál, fafaragónál, bőrművesnél és benéztünk a fazekashoz is. Mindenki szigorúan korhű öltözékben volt, meg kell említsem Zinát a kurtizánt, aki ahogy meglátott, mindjárt leszólított és sajátságos stílusban kurtizánképzésre invitált. Senki ne gondoljon valami nagyon durva dologra, inkább viccesnek ígérkezett a „tanfolyam”. A nagyobb eseményeket kidobolták a faluban és a városban, még láttunk kereszteslovagot is, aki napközben a délutáni lovagi tornát reklámozta.

Kisdobos, nagydobos

Ő az én lovam!

Könnyű vágta

Déli tizenkettő felé közelítve kezdett fullasztó lenni a hőség, így behúzódtunk egy műhelybe, ahol kipróbálhattam a tűzzománc készítést is. Nagyon tetszett a dolog, és még meg is dicsértek, hogy milyen jól sikerült a medálom. Természetesen meglátogattuk a kedvenc szamarainkat is, gyerekek részére volt póni fogat, de engem elbűvölt a délelőtti lóidomítás is. Patakokban folyt rólunk a víz, így betértünk a Fehér Hattyúhoz címzett fogadóba egy kis frissítőért. Jólesően ücsörögtünk a padokon, mikor meghallottuk, hogy megint kidobolnak valamit. Ekkor kaptam észbe, hogy mindjárt kezdődik a solymász bemutató, amit mindenképpen látni akartam.

Margarétát akartam, gyopár lett belőle.

Pónifogat a gyerekeknek

Add már Uram az esőt!

Gyorsan kisiettünk az utcára és a madaras színpadig követtük a dobosokat. Igyekeztem a fotózás szempontjából optimális helyre ülni, mit sem törődve a perzselő nappal. Embernek persze több esze van, meg mondjuk nincs nála fényképezőgép sem, így ő felment a lelátó legtetejére és behúzódott az árnyékba. Figyelembe kellett vennem a szabályt, miszerint nem szabad az első sorokból fotózni, de szerencsére az 55-300-as obimnak meg sem kottyan, ha egy-két sorral feljebb kell ülnöm. Lassan megteltek a padok, izgatottan vártuk a produkciót a perzselő hőségben. Hangulat fokozónak egy fehér blúzos lány (később kiderült, hogy ő az egyik solymász), esőtáncra invitálta a nézőket, páran mentek is előadni valami középkori körtáncot. Biztos nagy élmény volt negyven fokban ugrálni.

A királyi herold

Na ne mondd!

Akkor induljon a párbaj!

A szeánsz hivatalosan Herold párbaj – királyi solymászunk bemutatója a Madaras színpadon címet viselte, ennek megfelelően nemsokára meg is jelent előttünk a királyi főherold. Nemrég még ő volt a kidoboló ember is. Később is találkoztunk vele, más szerepben, de erről majd legközelebb írok. A lényeg a lényeg, hogy nem egyszerűen csak hozták a madarakat, hanem volt egy pici színjáték körítés is, melynek története az volt, hogy a „nagyarcú” heroldot solymász párbajra hívja egy váratlanul arra vetődő csavargó, akiről gyorsan kiderül, hogy egy szemtelen lány, és nem mellesleg profi solymász. A kölcsönös szájkarate után következett a tényleges solymászi tudás fitogtatása is, melyet természetesen nem a két színész adott elő, hanem úgymond a szolgáik, akik a valódi solymászok voltak.

Az első fellépő

Mindenkinek melege van!

Tollasbál

A párbaj kezdetét a „véletlenül” a közönség soraiban tartózkodó „falu bolondja” döntötte el pénzfeldobással. Általában kiütést kapok az erőltetetten vicces, és a közönséget bármiféle reakcióra kényszerítő ügyeletes hülyéktől, de ez a srác nagyon jó volt. Zsigerből vágta a poénokat, érezhető volt, hogy nem erőlködik, hanem élvezi a szerepét. A herold párbajt végeredményét természetesen a közönség dolga volt eldönteni, miután látta a produkciókat.

Jutalomfalat, a sikeres feladat végrehajtás után

A viszontlátásra!

A kettes számú játékos

Bevallom már nem emlékszem pontosan, hogy az első két madár milyen fajta volt, de ha jobban megnézem, akkor a mindkettő Harris-héja lehetett. A szárnyasokat nem csak megmutatták, de röptették is különböző oszlopokra, tornyokra. A madarak sokszor a közönség sorai között suhantak el. Közben a háttérben a „csavargó herold” beszélt fennkölten a madarakról, és jól megválasztott aláfestő zene szólt hozzá. Az egy dolog, hogy elfelejtettem mennyire nagy a hőség, de sokszor még a hideg is kirázott, olyan hangulatot teremtettek.

Akció-héja

Ez a héja nem volt túl lelkes

Fincsi mi?

A fotózásról persze nem feledkeztem meg, szerencsére viszonylag jó helyen ültem. A szabály szerint előadás közben nem szabad elhagyni a lelátót, vagy akárcsak felállni a helyünkről, így nem állt módomban nagyon fészkelődni, hogy valami más nézőpontot találjak. A beszámolónak még nincs vége, ne menjenek sehová kedves olvasóim, hamarosan jön a második rész is!


Megjegyzések

  1. Nem gondoltam,hogy ilyen színes programok is voltak!Tetszenek a fotók,és nagyon jó az élménybeszámoló! A medálod tényleg szép....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi! Nagyon profin volt ott megcsinálva minden. A ember egész nap lefoglalhatja ott magát mindenféle jópofa dologgal.

      Törlés
  2. Nagyon szépek ezek a madarak. Sajnálom őket, szabadon biztosan jobban éreznék magukat. A tűzzománcot elhozhattad?
    Miért nem szabad elől fényképezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sajnáld őket, nem vadon befogott madarak, hanem tenyészetből vannak és azért elég jó dolguk van. Rendszeresen edzik őket, vadászhatnak, repülhetnek. A tűzzománcot elhoztam, akarom mondani megvettem... Azt nem tudom pontosan miért nem szabad elől fotózni, csak sejtem. Egyrészt esetleg a gép kattogása zavarhatja a madarakat, másrészt gondolom marketing okai vannak, nehogymá' jó képet csináljál, inkább vegyél képeslapot. Videót sem volt szabad készíteni.

      Törlés
  3. Megint nagyon élveztem a leírást és a képek is fantasztikusak! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések