Lucca

2009.08.31.
Ha azt halljuk, hogy Toszkána, akkor általában Firenze jut elsőként eszünkbe, utána pedig Pisa esetleg még Siena városa. Azonban Lucca neve általában csak akkor merül fel, ha valaki konkrétan utána néz vagy olvas a térség látnivalóinak. Pedig Lucca több figyelmet érdemelne, hiszen egy komplett várfallal körülvett középkori város hangulatát árasztja rengeteg történelmi emlékkel. Igazi kincsesbánya.



Női napozó
A ma látható 4200 méter hosszú városfal a város történetében már a negyedik változat, melyet az 1500-as években húztak fel, akkori újszerű technikával. A dolog lényege az volt, hogy bizonyos távolságonként bástyákat helyeztek el a falban, hogy jól belássanak minden szöget. Magát a sima függőleges falat pedig egy bizonyos szögben megdöntve építették újjá, ez a technológia biztosabb védelmet nyújtott az ágyúgolyók ellen.

Vajon mit jelent az a KRESZ tábla?
Szerencsére az idők folyamán nem kellett a fal tartósságát letesztelni, csak egyszer a természet erői ellen, amikor egy 1812-es árvíz idején védte meg a várost. Bármilyen meglepő, Lucca 1430-tól egészen a napóleoni időkig, mint önálló köztársaság, meg tudta őrizni a függetlenségét, amire az itt lakók a mai napig rettentően büszkék és megkülönböztetik magukat a városfalon belül és kívül születettek.

Autóknak itt tilos!
Délelőtti programunkon, Pisában alaposan elfáradtunk és a rövid vonatút alatt nem igazán tudtuk kipihenni magunkat. A nem túl jelentős vasútállomástól szerencsére nem sokat kell gyalogolni a városfalig ahol megtorpantunk kissé, mert először nem találtuk az átjárót. Végül egy rejtett lépcsőn felmentünk a fal tetejére ahol körbe-körbe egy fasorral övezett sétányon lehet végigsétálni vagy biciklizni, ha az ember ideje engedi. A miénk sajnos nem engedte, pedig nagyon hangulatosnak tűnt. Lesétáltunk a fal túloldalán lévő lépcsőn és beléptünk a középkorba.

Szent Márton

Elsőként a Duomo San Martino templomba „botlunk”, amit sajnos éppen renováltnak belül, de azért be lehetett menni. Pihegtünk egy kicsit miközben körbe néztünk amennyire lehetett. A dóm sekrestyéjében őrzik Lucca egyik híres ura, Paolo Guinigi, második feleségének síremlékét. A márvány síremlék azért híres, mert remekül sikerült a fiatalon elhunyt hölgy szépségét visszaadnia. Külön belépőt szedtek ide, de olyan pofátlanul soknak találtuk, hogy ezt most kihagytuk. Kifelé menet megcsodáljuk még a templom névadójának, Szent Mártonnak egy, ebben az időben (1240 körül) ritkának számító lovas szobrát, mely a fent nevezett szentet ábrázolja egy koldussal. Ritkának a lovas szobor számít nem Szent Márton.

Ide fel kell jutni!
A szűk utcákon haladva azt a lehetetlen küldetést tűztük ki célul, hogy megtaláljuk a Piazza Anfiteatro-t. Az óváros híres főtere ez, jellegzetessége, hogy ellipszis alakú és a házak is így épültek rá. Eredetileg egy régi római amfiteátrum volt, ami idővel teljesen elpusztult, a köveit pedig, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, elhordták építőanyagnak. A romok helyén épült házak végül teljesen „benőtték” a területet, azonban 1830-ban elrendelték a tér szabaddá tételét. A házak által lezárt térre négy árkádon keresztül lehet csak bejutni. Ezek egyikét igyekeztük megtalálni.

Félköríves építkezés
Útközben megláttam azt a tornyot, amit már nagyon régről ismertem, sőt először azt sem tudtam hol van, de mikor megláttam a képét azonnal éreztem, hogy ha egyszer odavezet a jó sorsom, mindenképpen fel kell jutnom rá. Ez pedig Lucca jelképe, a 44 méter magas Torre Guinigi melynek jellegzetességei a tetejébe ültetett fák. Annyira valószínűtlenül néz ki, hogy ezt meg kell nézni közelebbről is.

Izé a tér közepén
Egy pár percig tipródunk a torony bejáratánál, sajnos iszonyatosan fáradtak vagyunk. Annak idején nem építettek liftet a toronyba, és ezt a hiányosságot azóta sem pótolták. Szomorúan battyogtunk tovább a főtérre vezető bejáratot keresve. A végén már embereket szólítottam le az utcán, ugyan mondanák már meg merre menjünk. Ez segített. Megtaláltuk az átjárót. A tér valóban csodálatos hangulatot áraszt, mindjárt kerestünk is egy padot az árnyékban és leültünk pihenni.

Ezért a látványért megérte feljönni
Szerencsére mindketten ugyanarra gondoltunk: mégiscsak meg kellene mászni azt a nyamvadt tornyot. Kitaláltuk, hogy pihengetünk itt egy darabig, sőt Ember elment valami izotóniás italt is vásárolni a szemben lévő kisboltba. Egy órát ücsörögtünk és nézelődtünk, azután neki indultunk. Majdnem sikerült egyből visszatalálni a toronyhoz.

Jól látszik a főtér
Megvettük a 3,5 eurós jegyeket, úgyhogy nem volt mese, fel kellett menni. Megbeszéltük, hogy lassan megyünk fel, pihengetünk közben és isszuk a megvásárolt italokat. Egészen jól ment a dolog, hiszen szép kényelmesen lehetett felmenni a széles lépcsőkön, időnként kilihegtük magunkat a lépcsőfordulóban és fogadtuk a már lefelé haladók széles vigyorral vegyes részvét pillantásait. Csak a vége felé kezdett elkeskenyedni a lépcső és az utolsó etap már egészen szűk volt. A kijárat a torony tetejének közepére vezetett.

Mint valami makett
Egészen jól sikerült a menet, annyira nem is döglöttünk bele. Végre odakint voltunk, a tölgyfák alatt, amiket a torony egy kissé megemelt, földel feltöltött részébe ültettek. E között a feltöltött rész és a mellvéd közötti szűk helyen lehetett körbe araszolni a tetőn és megpróbálni befogadni azt a hihetetlen látványt, ami elénk tárult.

Arra van a San Frediano
A fák árnyékot adtak és kellemes, hűs szél fújdogált ebben a magasságban. Nagy hiba lett volna kihagyni a tornyot. Fotózok mint az őrült és eszembe jut, hogy a gépem videózni is tud, hát kipróbálom azt is. Sikerült is egy nagyon hasznos és értékes, szélzúgással kísért 8 másodpercet „leforgatnom”. Legalább egy órát töltöttünk fent, azután lemásztunk.


Visszamentünk a főtérre. Ezúttal könnyedén visszataláltam. Innen egy másik átjárón a San Frediano templomhoz igyekeztünk. Azért találtam meg könnyedén, mert a toronyból kifigyeltem, hogy merre van. Frediano, Lucca egy ír származású püspöke és később védőszentje volt. A templom egyszerűen csodás. Homlokzatát, teljesen rendhagyó módon a XIII. században (!) készült aranymozaik díszíti, mely Krisztus mennybemenetelét ábrázolja. A templombelső is csodás, azonban én már teljesen rokkant vagyok és a bejárathoz helyezett padra roskadok csak. Már nincs erőm körbe menni, pedig lenne mit nézni.

San Frediano
Ismét visszamegyünk a főtérre, még utolsó erőmmel szeretnék megkeresni egy templomot, aminek szintén jellegzetes a homlokzata. Sajnos azonban összekevertem egy másik templom nevével, és sikerült egy felesleges kitérőt tenni, értékes mozgási energiát pazarolva ezzel.

Templombelső
Már megint a főtéren vagyunk, ezúttal már rutinosan, csukott szemmel is odatalálok, ha szükséges. Betérünk egy kis élelmiszerüzletbe ahol minden van. Amilyen picike, annyi mindent árulnak, a plafonról hatalmas sonkák lógnak. Valami vacsorafélét próbálunk vásárolni. Már otthon olvastam, de most saját szememmel is látom, hogy működik a „készíts nekem szendvicset” rendszer, melynek lényege, hogy a boltban kapható péksüteményekbe abból a felvágottból szuszakolnak annyi szeletet, amit és amennyit a kedves vevő parancsol. Tudni kell, hogy Toszkánában párizsit nem nagyon árulnak, hiszen itt a jófajta szalámi dívik, nemritkán vaddisznóból, amit errefelé sűrűn szoktak szedni, hogy ezzel a fordulattal, rendszeres olvasómnak, vlm-nek kedvezzek.

Errefelé szokásos kínálat
Nagyon tetszik a dolog, mindketten készíttetünk egy-egy szendvicset, a pinduri zöldséges részből veszünk hozzá egy-egy paradicsomot (egészen biztos, hogy helyi áru) és az egészet becsomagolják papírzacskóba. Mindehhez mosolyognak, és nagyon örülnek, hogy náluk vásároltunk.

Búcsút intünk a főtérnek, most már egészen biztos, hogy nem kanyarodunk ide vissza. Megyünk az állomás felé. Útközben még mielőtt lemenne a nap, kiélvezzük a szűk utcák hangulatát ahonnan teljes mértékben kitiltották az autóforgalmat és bónuszként meglátom azt a templomot, amit annyira kerestem. Ez pedig a San Michele in Foro, amit két évszázadon át építettek, de mégsem fejezetek be. Csak a főhomlokzat érte el a kívánt magasságot, tetején egy hatalmas Mihály arkangyalt ábrázoló szoborral, furán „kilóg” a képből. A Foro elnevezés, az itt lévő régi római fórumra utal. Ezzel véget ért rövidre szabott látogatásunk Luccában. Ennek a napnak igen nagy tanulsága az, hogy amennyiben valaki teheti, legalább egy napot szánjon mind a két településre, mert egy nap sajnos csak nagyon felületes megismeréshez elegendő.

Bónusz templom

Halálos fáradtan visszamászunk a vasútállomásra és várjuk a vonatot. Felszállunk. A kupé ahol leültünk annyira extrán néz ki, hogy megijedtem, esetleg az első osztályra szálltunk fel. Ember gyorsan lemegy megnézni, és megnyugtat. Ez bizony egy másodosztályú kocsi. Állati kényelmes ülések, kellemes légkondi, és szembe velünk a vagon végénél a falon egy LCD kijelző ahol a pillanatnyi sebességet és a következő állomás nevét és az esetleges késést nézhetjük meg. A kocsiban a vandalizmusnak egy szemernyi nyoma sincs. Talán ennek a ténynek ahhoz is köze van, hogy itt bizony kamerával figyelik az utasokat. Ezt persze ki is írják. Fene tudja, valahogy engem ez nem zavar. A vonat Montecatiniig teljes 7 percet késett melyért iszonyatosan udvariasan elnézést kértek. Megbocsátottuk. Leszállás után rutinszerűen léptem az automatához és megváltottam a Firenzébe szóló oda-vissza jegyünket a másnapi túrához.

Megjegyzések

  1. Nagyon jó kis beszámoló ismét :) Mennyire hasonló a déli városok képe! Az "ezért a látványért megérte feljönni" c. kép szinte egy az egyben Lisszabonra emlékeztet. Pedig azért van egy kis távolság köztük :) Az "errefelé szokásos kínálat" nem volt szép dolog így reggel és még üres hassal :DD

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Lisszabon egyik titkos álmom. Annyi jót hallottam róla.
    Ha az a sonkás kép ennyire hatással volt rád, akkor előre figyelmeztetlek, hogy a következő, firenzei beszámolót ne üres hassal kezdjed el olvasni. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon megtetszett ez a kisváros. Nagyon jó hangulata van! A torony tetjéről fogott meg igazán. Nem egy napot tudnék benne eltölteni azt hiszem...
    Hű, a firenzeiben több kaja is lesz? :D Szuper!
    Nagyon élvezem Olaszországot! Köszi!
    Ami Lisszabont illeti, nekem is fent van a listán... csak sajnos a lista hosszú és én meg lassan haladok... :D

    VálaszTörlés
  4. Örülök ha sikerült valamit visszaadnom a hangulatból. :)
    Ami a listát illeti, sajnos az enyém is hosszú. :(

    VálaszTörlés
  5. Én nem a lista hosszát sajnálom, hanem azt, hogy lassabban fogynak róla a helyek, mint ahogy ráírom őket :D

    VálaszTörlés
  6. Ja... meg gondolom neked sem Dunakeszi meg ilyesmi települések szerepelnek az első helyen. :)

    VálaszTörlés
  7. Mér? Dunakeszi metropolisz, nem? :) Egyébként nem sajnos... vagy nem sajnos... csak nehezen megoldható... Mondjuk csak két dolog hiányzik hozzá: pénz és idő... :D

    VálaszTörlés
  8. Akkor én már előrébb vagyok, mert időm az van (sajnos). :)

    VálaszTörlés
  9. :(
    Most időd van... aztán mikor befutott üvegfestőművésznő leszel, akkor majd időd nem lesz a sok megrendeléstől! :)

    VálaszTörlés
  10. Kellemes emlékeket idéztek fel a toszkánai bejegyzéseid.Többször jártam arra,nagyon tetszett.Számomra Siena vitte el a pálmát(természetsen Firenze mellett)...És egyetértvén az előttem szóló druszámmal,csak gyúrj Lisszabonra.Meseszép.Egy ékszerdoboz!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm Manóvezér! Lisszabon most előre ugrott a listámon. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések