Hogyan készült: Íriszek

Mint azt az előző bejegyzésemben írtam, vannak olyan képek, amelyeket már régóta terveztem megfesteni és most éreztem magam elég felkészültnek arra, hogy ezt meg is tegyem. Az egyik ilyen régi tervem Vincent van Gogh Íriszek című képe. Akarom mondani az egyik ilyen képe, mert ezen a címen több ilyen témájú festménye is be van jegyezve.

Mielőtt bármihez is hozzá kezdenék, először mindig megpróbálom fejben megfesteni a képet. Megnézem mennyire kontúrozható, mennyi színt kell majd használni, melyikkel érdemes kezdeni, hol mire kell figyelnem, stb. Az Íriszek első ránézésre nem tűnik olyan nagyon nehéznek, de csak első ránézésre. Kék virágok egy csuporban, néhány zöld levéllel és sárga hátérrel. Azonban ha jól megnézzük, akkor két dolog miatt sem annyira egyszerű a megvalósítása. Először is az íriszek meglehetősen aprólékosan vannak megfestve és sokszor nem egyértelmű, hogy hol is vannak a kontúr határok. A másik nehézsége a képnek, ami miatt több festményét, ha szeretném se igen tudnám megfesteni, az pont az a „pálcikás” ecsetkezelés, amitől igazán olyan „vangógos” lesz a kép. Az üvegfestési technikának is megvannak a maga sajátosságai és határai, mindent nem lehet üvegre megfesteni. Éppen emiatt, ha mégis valahogy meg tudnám oldani ezt a pálcikás festési módot, mert ötletem azért az volna rá, akkor szerintem a végeredmény nem lenne valami túl szép látvány. Egyszóval arra kell törekednem, hogy az üvegfestés határain belül legyek, de azért maradjon is valami az eredeti kép hangulatából.

A második lépés, el kell döntenem, hogy mekkora méretben festem meg a képet. Tekintettel a rendkívül aprólékos kidolgozásra csak az 50x70 cm-es képméret jöhet szóba. Ez a legnagyobb méret, amit még tudok kezelni, ennél nagyobbat már nem szívesen festek.

Ezek után azt kell eldöntenem, hogy keretes legyen-e a kép vagy csak simán kapcsokkal lesz a hátlap az üveghez rögzítve. Ezen nem sokat törtem a fejem, úgy gondoltam, hogy egy ilyen komoly képnek mindenképpen keretben kell lennie. A kék-sárga svéd áruházban, elég jó méretválasztékkal lehet olyan képkeretet kapni –benne üveggel- amit előszeretett használok, mert tetszik a törtfehér színe, jól illik a legtöbb képhez, diszkréten a „háttérbe vonulva” kiemeli a színeket. S nem utolsósorban megfizethető az ára.

A keret

Mikor mindezeket eldöntöttem, beszereztem a keretet, a festékeket és egy kedves ismerősöm kinyomtatta a sablonhoz „lebutított”, megfelelő méretű fekete-fehér képet. Indulhatott a munka. Egy kék filctollal végig rajzoltam a kinyomtatott képen azokat a vonalakat, amiket majd meg kell kontúroznom, közben sűrűn a másolandó festmény képére pillantva. Mikor ezzel végeztem, őszintén reméltem, hogy sikerült minden vonalat megtalálnom, és nem kell utólag korrigálnom semmit. 

Hajrá!

Festő szalaggal felragasztottam a sablont az üveg hátuljára, majd gondosan letisztítottam a festendő felületet. Ezután nekihasaltam a kontúrozásnak. Mivel országos Ferrario bronzkontúr hiány van, majdnem nem is tudtam nekiállni a dolognak, de Ember felhajtott két utolsó példányt egy szegedi hobbiboltból, akik voltak olyan kedvesek és postára adták a drágaszágokat. A kontúrozási munka 9 órát vett igénybe, de senki ne gondolja azt, hogy ezt „egy húzásra” meg lehet csinálni. Egyrészt nagy koncentrációt igényel, másfelől pedig egy-egy résznek meg kell száradnia, mielőtt tovább tudnék lépni, és ha hiszitek, ha nem, a kontúros tubus is el tud fáradni. Valószínűleg a kezemtől egy kicsit átmelegszik, és ettől a paszta folyósabbá válik, mint kellene. Ez a jelenség nagy nyári melegben hamarabb jelentkezik, ezért több pihenőt kell közbe iktatni. 

Melegük van

Amikor kész lett a kontúrozás, kiszedtem alóla a sablont és végignéztem a művön. Éreztem, hogy ez bizony nem lesz egyszerű munka. 

Végre kész van a kontúrozás!

Úgy határoztam, hogy a legsötétebb cellákat kezdem el kifesteni, de nem sima feketével – az olyan snassz lett volna-, hanem sötétkéket és egy kevés színtelent kevertem a feketéhez. Tudom, hogy hangyányi a különbség, de mégis más lett tőle a kép. Mikor ezzel végeztem, még mindig nem láttam a képet csak össze-vissza tekergő kontúrvonalakat. 

A sötét részek

A következő lépés a zöld levelek és szárak festése volt, na itt már kezdtem látni, hogy mi micsoda. Ezek után jöttek a virágok. Kikevertem néhány kéket és zöldeskéket, ezeket egy próbaüvegen (ha úgy tetszik festőpalettán), kevergettem fehérrel és színtelennel vagy tiszta kékkel váltakozva aszerint, hogy éppen milyen árnyalatra volt szükségem. Igazi zsonglőr munka volt. Figyelnem kellett, hogy ne pazaroljam a festéket, tehát amit kikevertem azt használjam is el, de közben arra is figyelnem kellett, hogy ne száradjon meg a festék. 

Alakul a kép

A virágok festése közben kezdtem el végre igazán látni a képet, a látszólagos katyvasz kezdett különválni szirmokká, szárakká, bimbókká és elkülönült a virágok mögötti háttér is. Ahogy az öreg Shakespeare mondaná: „Őrült beszéd, de van benne rendszer”. 

Műhely részlet

Ilyet ritkán mondok, de amikor elkészültek a virágok elégedett voltam a munkámmal. Hátra volt még három nagy cella. A csupor, az asztallap és a háttér. Először a csupornak álltam neki, itt is zsonglőrködtem a különböző kikevert árnyalatokkal, igyekeztem „pálcikás” mintákat is belevinni, hogy ne legyen olyan homogén. Az asztallap sem egy színből áll, itt is kavartam rendesen. 

Már csak a háttér hiányzik

Utoljára a nagy falat maradt, a sárga háttér. Fogtam egy kicsi befőttes üveget és abba borogattam a festékeket, mert ahogy azt sejtettem, a standard 30 ml-es festékes üveg kevés lesz ekkora felülethez. Ezt a keveréket vettem alapszínnek, mellette még több más árnyalatot is használtam, amikor röpke három óra alatt kifestettem a hátteret ezzel a teljes képet is befejezve. Két nap száradás után mehetett a keretbe. 

Sárgafestékes bödön

Kiszámoltam, a teljes munka nettó 26 óra volt, a kontúrozás három nap volt, a festés pedig egy hétig tartott. Elmondhatom, hogy a festmény minden négyzetcentiméterét alaposan megismertem, már teljesen máshogy nézek az eredeti képre. Mármint az eredeti kép fényképére természetesen. Voltak olyan részek amiktől nagyon fáztam, mert féltem, hogy nem tudom megoldani és mint azt már korábban elmondtam, itt bizony nincs nagyon lehetőség a javításra. Egy biztos, nagy kihívás volt, hogy megfeleltem-e neki azt mondjátok meg ti. 

A kész mű