Skócia - Edinburgh I.


Rövid Queensferry pihenőnket követve Edinburgh-ba érkeztünk. Először egy buszos városnézés követezett, a West End városrészen át, ahol jellemzően György-korabeli házakat találni. Mivel buszról néztük meg, sajnos nem tudtam fotózni, de rendesen tátva maradt a szám. A városba menet pedig olyan előkerteket láttam, amiről azt gondoltam, hogy biztosan csak a filmekben létezik.

Végül a Calton Hill nevű dombra gyalogoltunk fel mely a város szélén található és remek kilátás nyílik róla a városba. A dombon van egy pár emlékmű, melyek közül a legfeltűnőbb vagy inkább érdekesebb egy hatalmas félbehagyott Parthenon-szerű építmény. A National Monument-et a napóleoni háborúban elesettek emlékére állították, de nem volt pénz a befejezésére, ezért félbehagyták és aztán végül úgy is maradt.

The Old Town

Háttérben a dombon a vár

Dugald Stewart Monument

National Monument

A dombról lejutva és ismét buszra szállva tartottunk egy rövid megállót a Hollyrood Palace-nál, azután bebuszoztunk egészen a High street végéig, a vár aljához, ahol kaptunk egy rövid szabadidőt sétálni és ebéd után nézni. Találkozási pontunk a The Hub nevezetű templomnak kinéző templom volt, mely mára már kulturális centrumként és kávézóként, valamint - és ez nagyon fontos információ - tiszta és ingyenes wc-vel rendelkező intézményként működik. 
Az ebédszünet után indultunk egy rövid városnézésre, megnéztük a nevezetesebb épületeket, hallgattuk hozzá a jobbnál-jobb sztorikat, melyeket képtelenség itt visszaadni.

Minden második házban gyapjú és/vagy ajándékbolt van

High street

Gladstone's Land, a XVII. századi ház

Igazi baglyok is vannak

Victoria street

A St. Gilles katedrális egyik legnagyobb nevezetessége egy bronzba öntött fejőszék, mely annak a piaci kofának állít emléket aki a skót presbiteriánus vallás védelmében jól hozzávágta az említett bútordarabot az angol reformációt terjeszteni próbáló prédikátorhoz, mondván ő nem hallgatja tovább ezt a marhaságot.

St. Gilles katedrális

A házak csatornázásra jellemző, hogy a falon kívül vezetik el a szennyvizet, mely tekintve a Skóciára jellemző viszonylag enyhe teleket, az utóbbi évekig nem okozott nagy gondot. Azonban mostanában már itt is előfordultak nagy fagyok, igaz a probléma nem akkor jött elő, hanem olvadás idején...

Külső csatornázás

A sorozat következő bejegyzésében tovább megyünk Edinburgh-ban és szó lesz egy hűséges kutyáról meg egy kísértet járta temetőről. 

  

Megjegyzések