Trieszt


Lehet, hogy csak a nem megfelelő napszél tevékenység, vagy a csillagok helytelen állása miatt (a negyven fok meleg is gyanús), de Trieszt nagy csalódás volt nekem. Valamiért egyfajta monarchiabeli hangulatot vártam, hiszen a birodalom legfontosabb hajózási és hadi kikötője volt. Azt hiszem a hangsúly a VOLT szón van. 
A Miramare-kastély megtekintése után - egy gyönyörű és lezárt tengerparti rész mellett sétálva a buszig- a kb. három kilométerre lévő városközpontba mentünk. 
A töküres és kihalt kikötővel szemben van a város főtere, a Piazza Unità d'Italia, ami körbe van rakva mindenféle palazzókkal, amik jelenleg vagy szállodaként, vagy biztosítótársaságok székházaként üzemelnek. Kétségkívül szép épületek, bár egy idő után csak egy kőkatlant láttam az egészben.
Tettünk egy kisebb kört a belvárosban, miközben pusztítóan meleg volt, perzselt a nap, fáradtak voltunk és semmi másra nem vágytam mint egy igazi jegeskávéra. Bár minden kívánságom így teljesülne! Az egyik fagyizóba betérve utastársaimmal, megláttam az egyik felszolgáló kezében lévő tálcán a nagy őt. Integettem a pultosnak, hogy pont ilyet szeretnék. Bólogattak és kérték, hogy fáradjak ki az árnyékos utcai kiülős részre és várjak türelemmel. Körülöttem, társaim már elégedetten fagylaltoztak, ám amikor meglátták a csodát amit kihoztak nekem, hát bepárásodott a szemük. Én egyenesen sírtam. 
A főtér szélén, a buszra várva még pörkölődtünk egy kicsit, egy klasszikust idézve: "Negyven fok árnyékban, de hol van itt árnyék?"  Végül, kicsit fájó szívvel búcsút intve a tengernek, visszatértünk a hűvös hegyek közé. 














Megjegyzések