Miramare


A következő két bejegyzés ugyan a szlovéniai út része, ám mégis Olaszországba megyünk át. Azonban ha egy kicsit hátrébb lépünk az időben, akkor már meg is van a közös nevező, méghozzá az Osztrák-Magyar Monarchia.

Maradjunk is egy kicsit itt, hiszen a gyönyörű Miramare-kastély építtetője és első tulajdonosa Ferenc József császár öccse, a tragikus sorsú Maximilian, vagy magyarul Miksa volt. Feleségével, a belga királyi hercegnő Saroltával éltek itt békében és boldogságban. Sarolta festegetett -nem is olyan rosszul-,  Miksa pedig vagy a kastély körüli 22 hektáros botanikus kertjét tervezgette, vagy másik szenvedélyének, a tengerhajózásnak hódolt. 

Balszerencséjére és hataloméhségének köszönhetően elfogadta a mexikói trónt, majd I. Miksa néven Mexikó császára lett. Négy évig uralkodott az alapvetően jó szándékú, de a franciák bábjaként felhasznált császár, míg a köztársaságiak 1867-ben, mindössze 34 éves korában agyonlőtték. Sarolta Európában járt ekkor, hogy támogatást szerezzen férjének. A kivégzés hírére elméje megzavarodott. 1927 januárjában halt meg, férjét 60 évvel élve túl. 

A kastélyt gyorsan végig futottam, mert inkább a parkra voltam kíváncsi. Persze az a park már nem az a park, mint ami Miksa idején volt, inkább amolyan "olaszos". 
Sajnos itt sem volt bántóan sok időnk nézelődni, de a nagy meleg ellenére azért körbe trappoltam amit lehetett.













Megjegyzések

  1. Klassz! Én is jártam itt vagy 6 éve. A tenger a felhővel a kedvencem, illetve az utolsó kastélyos nagyon érdekes.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése