Skocjan-barlang


Szlovéniai körutunk utolsó előtti napjához érkeztünk, melynek első programja volt talán a legfelejthetetlenebb az összes közül. Már amikor a Postojnai cseppkőbarlangban jártunk, az idegenvezetőnk felhívta a figyelmünket a Skocjan barlangra, mondván nagyon szép ez a Postojna is, de valamiért a Skocjan barlang kapta meg az UNESCO világörökség része címet. S, hogy mi ez a valami, az most kiderült. 

Az előző barlangot meglátogató turisták özönéhez képest a Skocjan barlangban alig voltak. A látogatóközpontból egy rövid sétával értük el a bejáratot, innen pedig több nyelvű csoport indult befelé a barlangba. Mi utolsóként, egy német nyelvű idegenvezető kíséretében indultunk felfedező útra. 
Sajnos ebben a barlangban tényleg nem volt szabad fotózni, amit valahol meg is értek, hiszen itt haladni kellett együtt a csoporttal, a fotózással való szöszmötöléssel pedig rengeteg idő elmegy és sokan le is maradnának. Mindezek ellenére idegenvezetőnk azt tanácsolta, hogy hozzuk magunkkal a fényképezőgépünket, hiszen a kijáratnál már lehet fotózni és higgyük el, megéri.

A barlang két részből áll, az első a "csendes" a második pedig a "morajló". Az első rész is szép volt, hatalmas termekkel, cseppkövekkel. De amint a második, a morajló részhez értünk és el is felejtettem mindent amit addig láttam. Itt jön a megoldás az UNESCO világörökségre, ugyanis ez a második szakasza a barlangnak egy nagyon ritka természeti képződmény, egy hatalmas földalatti kanyon. A kanyon aljában pedig ott dübörög a Reka folyó. Érdekesség, hogy szlovénul a reka folyót jelent, vagyis akkor ez a Folyó folyó. :)
A csendes részből átvezető úton már tisztán lehetett hallani a morajlást és soha nem felejtem el azt a látvány ami ezután tárult a szemünk elé. Egy 60 méter széles, 100 méter magas és 300 méter hosszú csarnokot láttunk a félhomályban. Szinte csak a kanyon falán végig haladó kiépített járda volt kivilágítva. Erre járva, talán nem véletlenül jut sok ember eszébe a Gyűrűk ura film Moria bányáiban játszódó jelenete.
Különösen akkor fokozódik ez az érzés amikor át kell menni a folyó felett 45 méter magasan átívelő Cerkvenik-hídon. Szerencsére a Balrog nem jött utánunk.    
A durva tériszonyom ellenére nem féltem, mert a kialakított járda elég széles és biztonságos volt, néha kimerészkedtem a szélére is, hogy óvatosan lenézzek a félhomályba. A 100 évvel ezelőtti turistáknak nem volt ilyen jó dolguk. Ismét a Moria bányái párhuzamot erősítve, sok helyen láttuk a régi, kézzel kivájt lépcsőket a falban, korlát nélkül, sehonnan, sehová sem vezetve...

Végigmentünk a kiépített úton, az élményt azt hiszem úgysem tudom leírni, ezt látni kell. A "Pokol kapuja" nevet viselő kijáratánál már lehetett fotózni és valóban kár lett volna kihagyni. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, sajnos a rövidebbik - ám még így is elképesztő- úton haladva jutottunk vissza a látogatóközpontba. 














Megjegyzések