Lampionok az állatkertben I.

Tudom, hogy talán nem kellett volna a végső pillanatra hagynom, de valamiért a kiállítás utolsó hétvégéjén eszméltem fel, hogy csak ki kellene menni fotózni.

A szombatot választottam, mivel egész nap dolgoztam s estére jól esett egy kicsit kimozdulni. Azt sejtettem, hogy majd sorba kell állnom, vittem magammal olvasnivalót is, de erre azért nem számítottam. A sor vége ugyanis a Bagolyvár étteremnél kezdődött ami olyan 200 méterre van a pénztáraktól. Eleinte gyorsan ment a sor, nem is idegeskedtem miatta. De azután valamiért belassult és elkezdtem aggódni... ugyanis belépni csak este fél tízig lehet.

Már láttam a fényt az alagút végén pénztárakat amikor megjelentek az állatkert egyenruhás emberei, hogy lebeszéljenek mindenkit aki a sorban áll, mondván adjuk fel, nincs semmi értelme, kilencig biztosan nem jutunk be és "A kínaiak úgyis mindent lekapcsolnak este tízkor", meg különben is olyan tömeg van bent, hogy az szörnyű.

Már több mint egy órája álltam sorban így egy kicsit elbizonytalanodtam. Volt egy olyan pillanat amikor meginogtam és majdnem felszálltam az éppen befutó 72-es trolira. De nem! Már olyan mindegy, hogy még itt állok egy félórát vagy sem, tudtam, hogy vasárnap biztosan nem fogom még egyszer ezt eljátszani, szóval kitartottam. Csakúgy mint a mögöttem álló tömeg. Az állatkerti ügynököknek csak nagyon kevés embert sikerült rábírniuk a távozásra.

Végül a célmezőre léptem. A pénztáros arcára rá volt írva, hogy hová kíván el mindenkit innen. Egy kicsit meg is értettem, de azért az együttérzésem jelentősen csökkent amikor a visszajárót nem akaródzott neki odaadni...

Kilenc óra után pár perccel bejutottam. Volt egy szűk órám végigfotózni a lampionokat. De erről bővebben a következő bejegyzésben írok.