Budapest 100 I.



Idén először vettem részt a Budapest100 programján, aminek a lényege, hogy egy bizonyos tematika alapján két napra megnyitnak jó párat Budapest 100 éves házai közül. Idén a Nagykörút volt a téma. Állandó tettestársaimmal jártuk végig az útvonalat, ahol jobbára csak a komor lépcsőházakat fotóztam, azokat viszont nagyon. Rá kellett jönnöm, hogy az épületek fotózása továbbra sem az én világom. Sokszor okozott gondot a fény hiánya, kénytelen voltam nagyon magas ISO értéken fotózni, de volt olyan hely is ahol már nem is próbálkoztam. Mindent összevetve tetszett a program, sok olyan helyen jártunk ahová valószínűleg "normálisan" nem nagyon jutnánk be. Maguk a körúti házak pedig még lepukkanva is őriznek valamit a régi hangulatukból.






















A bejegyzés második része itt olvasható..
Cerezo kolléga kicsit jobb képei pedig itt érhetőek el:
1. rész
2. rész

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések