Bárányok



Eme kissé rendhagyó bejegyzést egy nagy csalódást okozó rendezvény ihlette, mégpedig a húsvéti Bárárnyfesztivál a városligeti Vajdahunyad várnál. Bizonyos okokból nagy kedvenceim a bárányok s nagyon megörültem amikor láttam a hirdetést ami mindenféle birkákat ígért. Jól össze is csődítettem egy kisebb társaságot a fotózáshoz. Sikerült elég gyorsan sikerült megnéznünk a "nagy" fesztivált, mivel a beígért bárányokat leginkább már csak feldolgozott állapotban, kóstolóként fogpiszkálóra feltűzve láthattuk. Egyedül egy minikarámban volt három növendék racka bárány közszemlére és kegyetlen óvodások vegzálásának kitéve. Csak nagyon nehezen jutottam közel hozzájuk (az ember mégsem verheti le a konkurens óvodásokat) de akkor is csak mobillal sikerült lefotózni őket. A jószágok üzemszerűen báránykodtak, vagyis füvet és szénát rágcsáltak, megcsócsálták a botok végét amivel az óvodások bökdösték őket, ittak és időnként sót nyaltak. A fesztiválról csak a bejegyzés elején található, egyetlen értékelhető fotóval tértem haza. Bárányos képek híján, úgy döntöttem, hogy rajzolni fogok.


Először is említsük meg a racka juhokat, ha már az előbb bárány szinten szóba kerültek. Ez egy kimondottan szép, ősi magyar fajta, erősen muflonoid fejszerkezettel. Jellegzetessége a hosszú csavaros szarv, melyet mindkét nem visel és már bárárnykorban is szépen látszik. A rackák másik ismertető jegye a zsinóros, hosszú szárú gyapja.


A bárányok élete nem csupa móka és kacagás, főleg ha gazdáig úgy döntenek, hogy tejes báránynak nevelik őket. A kiskorú birkák születésük után egy darabig mindenképpen tejen élnek, ám egy idő után már rá kell szokniuk a zöld kosztra is. A tejesnek nevelt, meglehetősen rövid életű állatokat étkezési célra használják fel mert sokkal finomabb a húsuk, mint a már füvessé előlépett társaiké.


Ha valamilyen oknál fogva a tejes bárány mégsem kerül elfogyasztásra, akkor sem lesz sokkal hosszabb az élete, ugyanis szegényke ha egy adott életkorban nem eszik füvet, nem alakul ki benne egy bizonyos enzim ami szükséges a nem-tej alapú táplálék megemésztésére. Vagyis, tanult kollégám szerint aki ezeket elmesélte nekem, tejes báránynak lenni mindenképpen zsákutcát jelent.


Hát ennyit arról, hogy a tej élet, erő, egészség, illetve tanulságul: aki fűbe harap, az fűbe harap.


S végül de nem utolsó sorban, jöjjenek a bonyolult bárány kasztrendszer különböző életkori és ivari alapon történő elnevezései.

szopós bárány: 4–5 kg, 50-60 napos korig szoptatják, majd elválasztják
választott bárány vagy növendék: 1 éves korig
toklyó (kos és jerke): 1-2 éves korban
anyajuh: az első ellés után
apácza: két évnél idősebb, még nem ellett növendék
kos: kifejlett hímivarú juh (fél éves korban ivarérett, 3 évesen tenyészérett)
ürü: ivartalanított kos


Megjegyzések

  1. Jót nevettem...segítettél rendet tenni,a fejemben kavargó sok fals információ között..mindig tanul az ember lánya.Tetszett!!!
    A fesztiválokról pedig annyit,azt tapasztaltam,az ígéret hangzatos..tartalom nélkül.Pár fesztiválos témám hever már piszkozatban...azt hiszem ott is maradnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi, örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés
  2. Hát ez haláli!!:D Ezentúl mindenképp oda fogok figyelni a bárányokra...:)
    Gratulálok a poszthoz, nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Laci, a bárányok nevében is. Már megérte! ;-)

      Törlés
  3. Nagyon jó kis bejegyzés lett, remekül rajzolsz és nagyon jó a humorod! A bárány fotózás is összejön előbb-utóbb, tuti :)

    VálaszTörlés
  4. Jót nevettem, és magamévá tettem egy kis bárányismeretet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon helyes, soha nem tudhatod mikor jön jól az ilyesmi. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése