Sárkányfog-vetemény

Már annyian megénekelték a római parti kőrakást, hogy el is bizonytalanodtam, kell-e még az enyém is ide. Végül is egyel több vagy kevesebb, mindegy, de ez legalább az enyém. Egyik hétvégén délután sétáltam ki a jó kis napsütésben s már a hídról láttam, hogy milyen sokan vannak azon a partszakaszon ahol a köveket egymásra pakolta, még tavaly ősszel (érdekes, hogy eddig nem láttam, igaz, akkor nagyok köd volt) egy helyi lakos. Jópofa és látványos alkotás, nekem nagyon tetszett, mégis vegyes érzésekkel jöttem el. Egyrészt jó, hogy valaki csak úgy megcsinálja és jó, hogy ez sok embert érdekel is, főleg amióta publicitást is kapott a "land art". Egy darabig ott ücsörögtem és néztem, ahogy jönnek az emberek biciklikkel, kutyákkal, gyalog és szinte mindenki lefotózta. Eddig tartott a pozitív oldal. A negatív ott kezdődött, hogy a műalkotás tele volt aggatva - szerintem- kétségbe esett felhívásokkal, hogy ugyan ne szedje már szét senki a követeket, ha egy mód van rá. Ez az ami igazán elszomorító, hogy ezt ki kell írni. S ami még rosszabb, hogy a jelek szerint hiába. Komolyan nem értem. Miért nem lehet tisztelni más munkáját? Milyen indítékkal szedik szét a köveket? Miért veszi el és rakja zsebre valaki a követ? Most komolyan! Egy követ? Mihez kezd vele? Talán a vitrinbe rakja? Tudom, naiv vagyok és még én szégyellem magam. A bejegyzés címe egy Vörösmarty idézetre utal, mely szerint:

 "Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény!"