Pécsi Székesegyház

Ebben a bejegyzésben most nagyon kevés szöveg, de cserébe több videó jön, a Pécsi Székesegyház, hosszabb nevén Pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban tett látogatásunkról. Desszertként ajánlatunk egy kis kőtár látogatás, és a végén egy korty bor a püspöki pincészetből.

A Pécsi Püspökség székhelyét, a négytornyos bazilikát még Szent István idejében alapították. Meglehetősen monumentális az épület, 70 méter hosszú, a tornyok pedig 60 méter magasak. Most idemásolhatnám valamelyik oldalról az összes adatot, de inkább azt javaslom, hogy akit érdekel olvassa el itt, vagy, ha még többet szeretne tudni, akkor itt.

Négytornyos

Külsőségek

Oldal bejárat

A délelőtti órákban látogattuk meg a bazilikát, szinte senki sem volt bent rajtunk kívül, kivéve egy viszonylag nagyobb dán turistacsoportot. Az elején még nem is sejtettük, hogy milyen jó lesz ez nekünk. Kezdődött azzal, hogy kifizették a világítás bekapcsolását, így nem a sötétben pislogtunk, hanem rendesen megnézhettük a nagyon szép belső részt is.

Részletek

Kincstári felszerelés

S lőn világosság!

Még a csoport előtt gyorsan besettenkedtünk a kincstár részbe, ahol időrendben kiállítva, mindenféle főpapi öltözékeket, szertartásoknál használt tárgyakat lehet megtekinteni. Ahogy szivárogtak befelé a dánok, mi kislisszoltunk és beültünk az egyik padba, hogy nézelődjünk.Úgy gondoltuk. hogy mivel úgysem sietünk sehová, megvárjuk, míg elmegy a csoport.

Belső értékek

Ezt látni a padban ülve

Aranysas

Közben a dánok is kijöttek a kincstárból, szépen fegyelmezetten beültek a padokba, és hallgatták az idegenvezetőt. Egy pár perc múlva kiderült, hogy nemcsak a világítást, de tíz perc orgonát is befizettek. Amikor teljesen váratlanul megszólalt (inkább „felüvöltött”-et mondtam volna, ha nem lenne szentségtörés) Bach D-moll toccata-ja, egyszerre kaptam szívrohamot, lúdbőröztem, és valószínűleg ugrottam is egy kicsit. Mikor az összezavarodott neuronok az agyamban végre megegyeztek abban, hogy ez inkább pozitív élmény lesz, mint halálos, a gépem után nyúltam, hogy most kivételesen, videó felvételt készítsek .



Itt most tennék egy kis kitérőt ezzel kapcsolatban. A videózás valamiért sohasem érdekelt. Nagyon sok szituációban eszembe sem jut használni a videó funkciót, pedig volna értelme. Még egy előző akció alkalmával, valamiért letiltottam a gépen a hangfelvétel opciót, és sajnos végig, a csodálatos Bach zene alatt próbáltam megfejteni, hogy hogyan is lehet visszakapcsolni. Mire sikerült újra engedélyeznem, már mást játszott az orgonista, de szerintem így is lehet érzékelni micsoda hangereje van ennek a 2008-ban felújított Angster orgonának.



Hogy a képfelvétel hogyan is sikerült, erről most nem szeretnék vitát nyitni, hiszen mindenki láthatja: pocsék lett. Rémesen amatőr vagyok ezen a téren. Valószínűleg az is maradok. Azonban egy tanulsággal ismét gazdagabb lettem, miszerint ha csak lehet, videó felvétel közben inkább a manuális fókuszt kell használnom, mert az autófókusz motorjának a hangja nagyon csúnyán behallatszik a felvételbe.

Másolat, de jól sikerült!

Pepecs munka

Az altemplom - dánok nélkül
Az orgona zene után, a dánok levonultak az altemplomi részbe. Rövid tűnődés után utánuk mentünk mi is. Ismét jól döntöttünk. Az altemplom önmagában is csodálatosan szép volt, de amikor a turistacsoport idegenvezetője dalra fakadt, na, akkor ismét bejött a lúdbőr faktor. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és itt is elkezdtem videózni, a fókuszmotor nyikorgásától eltekintve, talán visszaad valamit az élményből. Az ének végeztével elégedetten állítottam le a felvételt, de ekkor újra énekelni kezdett a hölgy, de most már néhány dánnal együtt. Remélem elviselhető hosszúságú ez a kétszer egyperces kis filmecske.





A templomból átmentünk szomszédos Dómmúzeumba. Bevallom őszintén, hogy ha nem lett volna ingyen (az Irány Pécs kártyának köszönhetően), akkor nem nézzük meg. A múzeumban, a székesegyház 1800-as években történt felújításakor megtalált, XII. századi kőfaragványokat állították ki. Egyszer azért érdemes megnézni. A kőtárból a Püspöki Pincészetbe vándoroltunk, ahol mustárgáz veszély miatt nem lehetett megnézni magát a pincét, de borkóstolásra és vásárlásra azért volt lehetőség.

Indák

Maradványok

Restaurálás előtt

Magányos chardonnay

Az elején azt ígértem, hogy nem lesz sok a szöveg, hát ezt sajnos nem tudtam betartani. Elnézést érte. Talán majd legközelebb!


Megjegyzések

  1. Gyönyörű ez a székesegyház. Egyszer voltam csak itt és közel sem sikerült ilyen remek képeket készítenem.
    A videókat viszont nem tudtam megnézni, "privát videó" felirat fogad mindnél. Sajnálom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A videókat átállítottam, most már elvileg meg lehet őket nézni!

      Törlés
  2. Valóban szép képeket készítettél. :) Lassan folytatásos sorozattá nőnek a pécsi beszámolóid. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Sajnos már csak egy rész van hátra, de másfél napból azért elég sokat kihoztam. :)))

      Törlés
    2. Annyit lefelejtettem, hogy most már Bazilika rangú a templom.

      Törlés
  3. Gyönyörűek!!!!El kell mennem nekem is,nagyon régen jártam ott,és akkor még más szemmel néztem...A videók is jók,ne mondd már...az idegenvezető másodállásban templomi énekes? Gyönyörűen énekel,és persze az akusztika is szuper!(libabőr nálam is)Egyszóval.. remekeltél!

    VálaszTörlés
  4. Orulok a sok leirasnak! :)
    Fantasztikus akkusztikaja van ezeknek a helyeknek! Tok jo, hogy felvetted az eneket! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése