A Csontváry Múzeumon kívül a török kori emlékek érdekeltek a legjobban. Közülük kettőt volt szerencsém egy kicsit közelebbről is szemügyre venni. Elsőként Gázi Kászim Pasa dzsámiját, vagy más néven, a Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomot látogattuk meg.
A dzsámi a Széchenyi tér közepén áll, s nem véletlenül Pécs egyik jelképe. Nappal is látványos a 23 magas kupolájával, de este, amikor nemcsak kívülről, hanem belülről is meg van világítva, egyszerűen meseszép a látvány. Bevallom képtelen voltam levenni róla a szememet, és egész este csak ültem a téren, és néztem. Mint később megtudtuk, a dzsámi és a mecset között az a különbség, hogy a pénteki imát csak az előbbiben lehet elmondani. Egy dzsámi építéséhez külön engedélyre volt szükség, és olyan rangot adott egy városnak, mint például egy katedrális a keresztény kultúrában.
 |
Kívül-belül kivilágítva |
Mikor utazás előtt, egy kicsit utána olvastam, hogy mit fogunk majd megnézni Pécsen, egy darabig nem nagyon tudtam hová tenni ezt a Belvárosi Plébánia dolgot, hiszen ahol a térkép mutatta, ott legjobb tudomásom szerint a dzsámi állt. Azután persze leesett a húszfilléres. Eredetileg keresztény templom állt ezen a helyen, de jöttek a törökök és, ahogy az ilyenkor szokás volt, az 1570-es években a névadó Gázi Kaszim Pasa leromboltatta és a helyére egy dzsámit, és hozzá tartozó minaretet építtetett. A törökök távoztával azonnal "visszaváltoztatták" katolikus templommá, később a minaretet le is rombolták. 1938-ban megpróbálták helyre állítani a török részeket és kibővítették az épületet. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet belülről. Nem is tudom mire számítottam, de az biztos, hogy valami többre, mert a látogatás végén egy kicsit csalódott voltam.
 |
Multi-kulti |
 |
Vegyes |
 |
Az új rész |
Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy egy iszlám imahelyen vagy egy katolikus templomban járok-e. Rettentően furcsa volt az iszlám ornamentika és szentképek vegyítése, de a mihrab fülke felett láthatóan jól elfért a keresztre feszített Jézus. (A mihrab, a mekkai kábakő, vagyis az imádkozás irányát jelző falifülke az imahelyen.) A régi "vegyes" rész még csak-csak bejött, de az új, már modernebb hozzáépítés már egyáltalán nem tetszett. Nem is időztünk sokáig, tettünk egy nagy kört, készítettem néhány borzalmas fotót, majd távoztunk.
 |
Egy kicsit ebből is, egy kicsit abból is |
 |
Villany-napfény-gyertyaláng |
Pécsi tartózkodásunk második napján, délután kerestük fel Jakováli Hasszán pasa dzsámiját. Tulajdonképpen ez volt nyaralásunk utolsó napja, másnap reggel már indultunk haza. Egyszóval már egy kicsit fáradtak voltunk, és a 40 fokos délutáni hőségben sétálva, nem voltunk túlzottan lelkesek. Útközben elhaladtunk Memi Pasa fürdőjének romjai mellett is, de annyira nem találtam érdekesnek, hogy egyetlen képet sem készítettem.
 |
Augusztus. 40C meleg. Délután két óra. |
A célhoz érve, alig vettük észre a dzsámit, annyira behúzódott a házak közé. Félénken rá van tapadva a szomszédos épületre, mint aki véletlenül itt maradt a múltból, de nem szeretne visszamenni. Ennek a viszonylag jó állapotban lévő dzsáminak, még megvan a minaretje is. Miután megvettük a jegyeket, a kezünkbe nyomtak egy ismertetőt, de azért kaptunk egy rövid, de alapos szóbeli tájékoztatást is, hogy mit láthatunk és hol. A mecsetet, mint neve is mutatja, Jakováli Hasszan pasa építtette, s egy alapítványi (!) dervis kolostor és főiskola is tartozott hozzá. Az előcsarnokban olvashatunk is ezekről a dervisekről, és megnézhetjük, hogy hogyan öltöztek.
 |
Imaház és múzeum |
 |
Adakozzunk! |
Mielőtt beléphettünk volna az imaterembe, előtte egy nagyon sajátságos kis múzeumi részbe, egy tükörterembe léptünk. Kicsit az Elvarázsolt kastélyhoz hasonló érzés volt, mindenhol saját magunkat láttuk, és úgy éreztük, hogy végtelen nagy a terem, de hamar rájöttünk, hogy valójában egészen kicsike. A fekete- fehér, növény mintás padló megsokszorozódott képe döbbenetes érzést keltett. A terem tulajdonképpeni célja az iszlám öt alappillérének bemutatása volt, régi tárgyi emlékeken keresztül. Az első, és talán legfontosabb, a hitvallás, mellyel tanúsítják, hogy Allah az egyetlen isten, és Mohamed az ő prófétája. A második, a napi ötszöri ima, a harmadik az adakozás (a szegények támogatása), a negyedik a böjt (gondolom mindenki hallott már a Ramadánról), az ötödik pedig a Mekkai zarándoklat.
 |
Létra |
 |
Mihrab fülke és a szószék |
 |
Imateremből a kertbe |
A nemrég felújított dzsámi nem csak múzeum, hanem rendes imahely is, melyet a török kormány ajándékaként be is tudtak rendezni rituális bútorokkal és szőnyegekkel. A helyiségbe lépve azonnal éreztem, hogy itt megvan az a hangulat, amit az előző dzsámiból úgy hiányoltam. Miután kinézelődtük magunkat, még kimentünk a picike udvarra, ahol egy kis mediterrán teraszos kert van berendezve, még aranyhalas
vályú, medence is van. Itt felnézhettünk az omladozó minaretre, ami sajnos nem látogatható, mert életveszélyes állapotban van. Remélem lesz pénz a felújítására, mielőtt túl késő lenne. Egyetlen negatívum, hogy a kis terasz hangulatát nagyon durván lerombolja az ott üzembe helyezett tűzpiros kóla automata.
 |
A minaret sajnos nem látogatható |
 |
Reméljük, egyszer fel lehet majd menni |
 |
Na, mondjad, mit akarsz? |
Egy darabig ücsörögtünk a hűs kertben, majd elindultunk kifelé. Az előcsarnokba visszaérve, kissé kitikkadva, kiszolgáltuk magunkat a ballonos automatából néhány pohár vízzel, melyet a látogatóknak helyeztek ki. Közben megnéztük a vendégkönyvet, melyből kiderült, hogy a világ milyen sok szegletéből jöttek el ide, hogy megnézzék ezt a dzsámit. Jó szívvel ajánlom én is mindenkinek, kár lenne kihagyni.
Szép, egyéni élménybeszámoló.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésIsmét szupert "produkáltál"!
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésCsak kapkodtam a fejem, szeretem azt a fajta visszafogottságot. Viszont készíthettél volna a belsőről egy hatalmas panorámaképet. :)
VálaszTörlésMilyen fajta visszafogottságot? A panorámaképet rád bízom... :))
TörlésNagyon tetszett!Szépen fotóztad.Sok vallási fogalom az újdonság erejével hatott rám,ha hallottam is valamikor,mára már kiesett. Pl. Mihrab...erről eszembe jutott,hogy a csudába tudják merre van Mekka,ha nincsenek dzsámi közelben?? Utána olvastam..Jó volt veled bepillantani egy más kultúrába.
VálaszTörlésKöszönöm Marcsi, örülök, hogy tetszett! :)
TörlésA masodik valoban hangulatosabb, de a Szechenyi teri annyira meghatarozza a varoskepet. Sokkal impozansabb. Nagyon jo az esti foto!
TörlésKöszi Dani! A Széchenyi téri valóban impozáns, de csak kívülről, úgy viszont nagyon. :)
Törlés