Lovagi torna II.

Az előző bejegyzést ott hagytuk abba, hogy a lovagjaink visszavonultak felölteni páncéljaikat, miközben a bolond, pogácsával dobált minket. A rövid szünet után visszatértek a páncélosok, de csak a három jó lovag jelent meg a színen. Vajon mi történt a fekete lovaggal? Csak nem feladta a versenyt?

Nem vártunk sokáig a megjelenésére, folytatódott a torna a kopjatöréssel. Elsőként a zöld és a piros lovag állt sorompóba. Illendően köszöntötték egymást, ahogy azt ilyenkor kell, majd miután elhelyezkedtek egymással szemben, pár másodperc múlva támadásba lendültek. A piros lovag győzött.

Kopjatörés

Rossz pénz nem vész el

Piros és fekete örök rangadó

Éppen vége volt az első összecsapásnak, amikor hirtelen drámai fordulat következett, ugyanis megjelent a színen a fekete lovag. Nagyon menő volt a sisakja. Ő a savanyú lovaggal állt sorompóba, és hát nem volt kérdés, hogy ki lesz a győztes. A döntőbe a két rivalizáló „testvér” került, el is kezdtek kakaskodni egymással, a moderátor heroldnak kellett fegyelemre inteni őket.

Kézitusa

Függöny!

Legnagyobb örömömre a fekete lovag győzött, sőt a piros lovag még le is „esett” a lováról. A lovat úgy kellett begyűjteni az egyik segédnek, mert elszaladt. Az események azonban itt nem álltak meg. Ugyanis a piros lovag ledobálta a páncélját és fegyvert ragadott. A fekete lovag sem tétlenkedett, alighogy leugrott lováról, s megszabadult a sisakjától, kis fegyverhordozója már adta is kezébe a kardot. Jól koreografált, heves küzdelem vette kezdetét. Szerintem a fekete lovag simán győzött volna, ha nem szól közbe a forgatókönyv, hiszen a mesékben mindig a jók győznek.

Mörfi porfürdőt vesz

Lófejek!

Most is ez történt. A piros lovag hangosan ünnepeltette magát, a fekete lovag pedig duzzogva elvágtatott. Persze néhány perc múlva visszajött, hiszen az „előadás” végén az összes szereplő meghajolt és elköszönt. Gondolom azért ez egy rövidített program volt, de nem várhatjuk el sem embertől és főleg nem állattól, hogy ebben a rettenetes időben hőgutát kapjanak a kedvünkért. Lassan kiürült a lelátó, mi is igyekeztünk lefelé, mikor észrevettem, hogy a szomszédos kifutóban lazít a négy derék hátas, immár a lószerszámaik nélkül. Vettek egy adag porfürdőt is, hiszen alaposan megizzadtak a bemutató alatt, és az izzadság csípte őket.

A legszebb ló

Lóbarátok

Egyik pillanatban fotóztam őket, a másikban meg az orrukat simogattam. Ha nincs ott az Ember, hogy elrángasson, még mindig ott állok a lovak előtt. Sietnünk kellett a vacsorához, hiszen utána egy nagyon érdekes előadáson vettünk részt. A címe „Buja középkori est ínyenceknek” volt, az egyórás előadás előtt kaptunk egy-egy pohár pezsgőt, és a Török fürdő medencéiben –értelem szerűen fürdőruhában - néztük végig a szeánszot, sőt időnként közre is működtünk benne. Erre most nem térnék ki bővebben, de annyi biztos, hogy nagy élmény, és méltó lezárása volt a bikali nyaralásunknak.

Másnap délelőtt nagyon-nagyon nehéz szívvel hagytuk el a birtokot, hogy két napot töltsünk Pécsen. Legközelebb már erről írok.

Megjegyzések

  1. Szinte hallom a paták dobogását... Nem tudom, hogy mi rejlik ezekben az állatokban, de meseszépek, a legszebben futó állatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Ha jobban belegondolsz akkor bojler testük van, és négy pilincka lábuk. Meg lófejük. :) Mégis szépnek látjuk őket. :)

      Törlés
  2. Gyönyörűek! Irigykedem is rendesen! A porfürdős blokk,és a lóportrék a kedvenceim.Ez egy nagyon tartalmas szabadság volt.

    VálaszTörlés
  3. Szuper! Nagyon tetszik, hogy nem egy bejegyzésben rendezed le a nyaralásaitokat! :) Élvezettel olvasom az összeset! Hogy csinálod? Felveszed kamerára az egészet, visszanézed és leírod? Hihetetlen mennyi részletet adsz vissza...
    A fényképeidet meg inkább nem is méltatom... elképesztően irigy vagyok miattuk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dani, örülök, hogy tetszik. Nagyon egyszerű a dolog, látom a fotóimat, és azokon keresztül visszaemlékszem mindenre. :)

      Törlés
  4. Apropó, Ember... ZACCOLÓGIA???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most egy kicsit szünetel. Igazoltan hiányzik. :(

      Törlés
    2. Ó... :( Azért jelezném, hogy az olvasók nagyon hiányolják! Hallottam a buszon is ma reggel, hogy egy öltönyös, szakállas férfi kérdezte a mellette álló rózsaszín blúzos, tört fehér színű kosztümös ismerősétől, hogy nem tudja-e véletlenül mikor jön a következő bejegyzés... erre a buszvezető a hangosbemondóban bekapcsolódott a beszélgetősbe, hogy bizony ő még olyan szép kávés stock fotókat és érdekes leírást nem is olvasott, de azóta lecserélte a vajszínű márkátlan kávéfőzőjét...

      Törlés
    3. Most már tényleg meg kell hívjalak egy kávéra! :)

      Törlés
    4. Köszönöm a biztatást, igyekszem rendezni soraimat. Belenéztem egy virtuális pofonba, de már józanodok:-)

      Törlés
    5. Remélem minden rendben! :S Türelmesen várom a folytatást! :) Addig is kitartás!

      Törlés

Megjegyzés küldése