A vörös kalap

A következő kép, aminek elkészülését szeretném bemutatni, Danny McBride festménye alapján készül, melynek címe „A vörös kalap”. E helyt adnék egy jó tanácsot kedves üvegfestő kollégáknak, miszerint mindenkép mentsék le valahová a kép címét és szerzőjének nevét, mert én bevallom, ezt korábban, amikor megtaláltam a képet, nem tettem meg és így most jó egy órába telt mire ismét rátaláltam. Persze lehet, hogy csak én vagyok ennyire könnyelmű, mások pedig eleve így tesznek. Annyi előnye azért lehet az ilyen keresgélésnek, hogy közben találok más érdekes, esetleg megfestendő képet.


Visszatérve a festményre- melyet szintén akkor találtam, amikor valami teljesen mást kerestem- azonnal megtetszett, amikor megláttam. Festhetőség szempontjából kitűnő, mert határozott kontúrjai vannak, nincs túlbonyolítva, és használhatom kedvenc pigment poraimat is. A témája is hangulatos, elegáns kalapos hölgyek borozgatnak. A kép közepén ülő hölgy kalapja bordós-piros, míg a többiek a háttérben visszafogott színeket viselnek. Azonnal tudtam, hogy ez a kép keretbe fog kerülni. Méghozzá a már bevált, törtfehér színű, amolyan mindenhová megfelelő keretbe.

Barna filctoll címszerepben

Mérete is egyértelmű volt. Azért lett 40x50 cm, mert ez a kép a nagy foltokkal nem mutatna jól kicsiben, de ennél nagyobban meg már lehet, hogy sok lenne. Vannak olyan apró részletek amik nem is engedik, hogy kisebb legyen a festmény, mert nem tudnám szépen kidolgozni a szemeket, amik mint tudjuk nagyon lényeges elemei egy embert ábrázoló képnek.

Apró részletek

Első lépésként filctollal megrajzoltam a kinyomtatott sablonon a kontúrozandó vonalakat, egy kicsit ilyenkor amolyan helyszín bejárást tartok, jobban meglátom hol lesz esetleg valami gond, vagy éppenséggel egy-két vonalat egyszerűsítek, vagy kontúrozáshoz optimalizálok. Ezután kerül rá az üveg a sablonra (ragasztós papírcsíkkal), amit ilyenkor alaposan letisztítok egyszerű ablakpucoló folyadékkal, és jó minőségű papírtörlővel.

Résnyi szemek

Ezután jöhet a kontúr. Itt elsősorban arra figyelek, hogy egységesen vastag legyen a paszta és rendesen lezárjon minden festendő cellát. Elég kellemetlen tud lenni, amikor egy már megfestett fehér részre átfolyik a szomszédos fekete festék a kontúr alatt. Azt már nem szedi le semmi teljesen. Persze mondhatjuk, hogy ez egy kézműves munka, ilyesmi előfordulhat, de én azt mondom, hogy ha lehet, akkor minden ilyen lehetséges problémát meg kell akadályozni, mert azért csak akkor lesz igazán szép a mű, ha nincs benne hiba. Mondjuk, hiba mindig van benne, de tapasztalataim szerint ezt úgyis csak én veszem észre, mert tudom, hogy hol kell keresni. Legalábbis ezzel szoktam nyugtatni magam.

Kész a kontúr

Ha kész a kontúr akkor legalább egy napot száradni hagyom, az a biztos. Ezután jöhet a festés. Rendes körülmények között az apró részletekkel kezdeném, mint például a szemek, vagy a ruházat, de most nincsenek rendes körülmények. Munka után este sokszor már nagyon fáradt vagyok és sajnos nincs mindig türelmem pepecselni a részletekkel.

Piktor pingvin

Most is így történt, ezért a nagy fekete foltokkal kezdtem a festést. A fekete festéknek sokáig kell száradni, mert ez a legkényesebb. Sajnos a portörlés megkarcolja a felületet, ha nem tökéletesen száraz még. A többi színnek sokszor elég a 12 óra száradás is.

A mellékalakok ruhái már készen vannak.

A következő lépés a széktámlák és a ruházat volt, azután egy külön estén csak a piros kalappal foglalkoztam. Csemegének számította pigmenttel bőségesen megszórt levélzet, amit a kép főalakjának ruhája követette, ami nagyon sötét, de a látszat ellenére nem fekete színű. Mielőtt a háttereket teljesen befejeztem volna, még jött az arcfestés kényes művelete. Egyfelől ügyesen kell kikeverni az árnyalatokat, másfelől pedig nagy műgonddal kell azokat felvinni az üvegre, és balanszírozni a már megfestett részekkel, hogy ne legyen még nagyon folyós, de ne is legyen túl száradt, mert akkor lehet csak szépen összedolgozni a határokat.

Majdnem kész!

Érdekes, mert ettől a résztől mindig fázom, mert egy máskülönben jól festett képet teljesen tönkre lehet vágni vele, de pont ettől izgalmas is ez a fázis, és elég látványos az eredmény. Mint azt már említettem ember festésénél a szemek kihangsúlyozása a legfontosabb, valahogy „életet” kell lehelni vele a képen szereplő alakba. Bár a szemek alapjait szinte elsőként szoktam megfesteni, de a végső simításokat mindig a legvégén szoktam hozzáadni. Sajnos nem haladtam, úgy ahogy szerettem volna, mert nem minden este bírtam magam rávenni a festésre, pedig nagyon hiányzik és elég jól ki is kapcsol. Úgy meg nem lehet festeni, hogy közben állandóan az órát nézem, mennyi van még hátra a napból.

Keretben

A kép kezdett lassan már „Luca-széke” projektté válni. A máskülönben két hét alatt elkészülő kép, most két hónap alatt lett kész, és sajnos nem is sikerült úgy, ahogy én szerettem volna, látom rajta a türelmetlenségem jeleit. Valószínűleg nem mindjárt egy ilyen nagy képnek kellett volna neki esnem a munkába állásom elején. A következő kép még nem tudom mi lesz, de az egészen biztos, hogy nem lesz nagyobb egy A4-esnél.