Melk, Linz

2011.11.25.
Mit kérsz születésnapodra?-kérdezte anyám még szeptemberben. Nemtom. - válaszoltam szokás szerint. Nem sokkal ezután felhívott, hogy van a Fehérvár Travelnél egy háromnapos túra ”Karácsonyi vásár Salzburgban „ munkacímmel és nagyon szimpatikus a programja. Remek születésnapi ajándék lenne, ráadásul nemcsak nekem, hanem az Embernek is, akinek szintén mostanában lesz a születésnapja. Nem kellett sokáig gondolkodnunk a dolgon, elfogadtuk az ajándékot és jelentkeztünk mind a hárman az útra. Nagyon vártam már az indulás napját, márcsak az azóta lecserélt gépem miatt is.

Görbe tükör a mosonmagyaróvári parkolóban

Végre elérkezett az indulás napja és a két évvel ezelőtti Cseh túrán már megszokott Setra busszal indultunk az útnak. Teli volt a busz, az utasok legalább 80%-a nyugdíjas volt. Idegenvezetőnk-, akit ezek után AD-nak (Alien Driver) fogok nevezni, már amennyiben hivatkozok rá- egy idősebb úriember volt. Megpróbált minket lelkesíteni, hogy a ködös, taknyos idő ellenére is érezzük jól magunkat. Részemről rendben volt a dolog, én csak a tartós esőt szerettem volna elkerülni. Mielőtt átléptünk volna Ausztriába még megálltunk a mosonmagyaróvári Marché-nál egy kis „technikai” szünetre. Az első nap első állomása a Melki Apátság volt.

A Melki Apátság és a hozzá vezető út

Amíg oda nem értünk, AD szinte nonstop mesélt a közös történelmünkről és egyfolytában ekézte a sógorokat, amit egy kicsit furcsának találtam. Azért mondott pozitívumot is, hogy például mennyire szorgalmas népek. Hallgattunk egy kis zenét is, Lehár Ferenc, Johann Strauss néhány művéből. A Bécsi Erdő mellett valami brutális ködbe mentünk bele, elég félelmetes volt.

Likőrök

Nagyon vártam az apátsági látogatást, mert a pannonhalmihoz hasonló élményre számítottam, ami annak idején nagyon tetszett. Most nem írok semmi adatot róla, mert akárki elolvashatja itt, csak a saját benyomásaimat szeretném tolmácsolni. Impozáns látványt nyújtott már messziről is az épületegyüttes és csodálkoztam, hogy egy páran nem akartak bejönni. Persze lehet, hogy ők már látták régebben. Nem tudom, mindenesetre ők lementek az apátság alatt fekvő kisvárosba sétálni.

Szimmetria kint

Az összes épület olyan szinten fel volt újítva, mintha tegnap készültek volna el, nem volt benne semmi ódon érzet. Egy darabig ácsorogtunk a belső udvaron, mert előttünk egy másik csoport volt és nem engedetek be minket. Nagyon hideg volt, úgyhogy AD beterelt minket az apátság shopba, ahol csillagászati összegekért lehetett volna vásárolni az ilyen helyen megszokott likőröket, borokat, csokoládékat és képeskönyveket. Mi csak nézelődünk és örültünk, hogy nem fázunk.

Szimmetria bent

Végül bemehettünk a látogatható részre. Először a császári lépcsősoron, a császári lakrészbe jutottunk ahol egy nagyon modern és kissé szegényes kiállítás fogadott minket. Ami jobban megmaradt az emlékezetemben, az egy nagyon régi fakereszt, egy 15 ponton záródó láda, a krisztusi szegénységet nem annyira híven tükröző főpapi csecsebecsék „ízlésesen” elhelyezve egy szanaszét világított tükörteremben. Ez utóbbi után elég kontrasztos volt a következő terem ahol „többször felhasználható”, alul nyitható koporsót mutattak be a takarékosság jegyében.

Krisztusi szegénység a giccsparádé jegyében

Emlékszem még szörnyű emberkínzásos jeleneteket bemutató táblaképekre is. Végül az apátsági épületegyüttes makettjét bemutató teremből beléptünk a valaha ebédlőként funkcionáló márványterembe, aminek a közepén padlófűtéses rendszer volt kiépítve, hogy Mária-Terézia és népes családja télen is a halálos tüdőgyulladás fenyegető veszélye nélkül tudjon vacsorázni. Innen egy teraszra jutottunk ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a városkára.

Szupertitkos zárszerkezet

A terasz másik végéből a könyvtárba jutottunk, ahol papírfigurák ültek az egyik sarokban, elég élethűen ahhoz, hogy belépéskor a frászt hozzák ránk. Hát ez a rész nagyon tetszett, fantasztikus hangulata volt a régi, egységes borítóba bújtatott könyveknek, a sötét fából készült polcoknak. Nagy kár, hogy itt is végig hajtottak minket, azért volt szerencsém még egyszer visszafotózni az üres könyvtárba mielőtt bezárták volna az ajtót.

Részlet az ebédlőből

Ezután következett egy másik nevezetesség, a híres csigalépcső, aminek az aljában egy tükör van, így végtelen hosszúnak tetszik. Itt is utoljára maradtam, mert megpróbáltam egy normális képet készíteni, de ez elég nehéz, amikor sürgetnek. A csigalépcső az apátság templomába vezet, ahová belépve majdnem hanyatt estem a látványtól. Sajnos nem a lenyűgöző szépség miatt.

Melk

A templombelső a barokkos túlzás csimborasszója, egy borzalmasan visszataszító, indokolatlanul kicsicsázott, már-már hányingerkeltő aranyhalmozás. Ember egy Moldova idézettel próbálta jellemezni a dolgot, szerinte ez olyan, mint a „porcukorba mártogatott mézbonbon”. Későbbi közvélemény kutatásom alapján nem voltam egyedül a véleményemmel.

A könyvtári papír ember

Bevallom egy kicsit csalódtam, hiányzott a várt hangulat. Nehezen tudom megfogalmazni mi volt a bajom, de valahogy túl modern, túl higiénikus, túlságosan mai volt az egész. Pannonhalma messze sokkal nagyobb élmény volt számomra. Egy valamit azért sajnálok, hogy nem volt idő lemenni a városkába, a házak közé, mert azért az is megért volna egy félórát.

Spirális grádics

Útban Linz felé megálltunk az autópályán egy kis ebédszünetre. Sikerült horror összegért enni három kis adag levest. Azért legalább jól esett, mert finom és meleg volt. Azt hiszem többet nem térek ki az árakra, mert egészen egyszerűen MINDEN nagyon drága. Nem szabad számolgatni, meg árfolyamot nézegetni. Azt kell eldönteni, hogy a nálunk lévő pénzből mire futja és mire nem. Ha valaki kimondottan adventi időszakban utazik adventi vásárokat nézegetni, akkor ne sajnálja a közel 3 eurót (+bögre, de az visszaváltható) a forró puncsra. Egyen egy adag sült kolbászt párolt káposztával és ne hagyja ki a papírba csomagolt sült gesztenyét sem.

Tüzép-barokk

Linz főterén rakott le minket a busz, és pár órával később ide is vártak minket vissza. AD-t követtük egy darabig, először egy olyan templomba mentünk, ami egész egyszerűen zérónulla világítással rendelkezett. Álltunk egy darabig a félhomályban majd távoztunk. Mivel ez is egy barokk templom volt, talán nem is baj, hogy nem kapcsolták fel a villanyt.

Karácsonyi bevásárlás

Sétáltunk a főutcán az üzletek előtt és majdnem a villamosok alatt, ugyanis meglehetősen közel húztak el mellettünk, az egyébként nagyon csinos szerelvények. Ha valaki elbambult, akkor lecsörögték, majd óvatosan elsuhantak az útjukból hirtelen félreálló mellett.

Neo-gótika

Ismét egy templomba igyekeztünk, méghozzá Ausztria legnagyobb templomába. Ez a neogótikus Új Dóm vagy más néven Mária székesegyház. Mindazonáltal tornya két méterrel rövidebb a bécsi Szent-István székesegyházénál, de csak azért mert annak idején Ferenc Jóska összevonta szemöldökét és annyit mondott, hogy „No-no! Nem lehet magasabb a bécsi székesegyházénál!”. Hát itt sem vitték túlzásba a világítást, de így csodálatosan szép látványban volt részünk. Itt tudtam igazán kihasználni az új gépem tulajdonságait. A templom látványa helyre billentette a melki templom okozta lelki törésünket.

A régi egyetem udvarán

Ezek után a régi egyetemi épülethez mentünk, ami ma tartományi központ. Az épület udvarán hatalmas fa betlehem volt kiállítva. Innen már magunk mentünk tovább, nem éreztünk késztetést felcaplatni a várnegyedbe, főleg azért mert erősen sötétedett, nem mellékesen pedig a főtéren felállított adventi vásárban árult forró italok sokkal vonzóbbak voltak.

Vásári forgatag

Az indulásig hátralévő időt a vásárban tipródva töltöttük. Anyám és Ember ittak egy-egy meggyes és szőlős puncsot, én csak belekóstoltam. Még mielőtt elhagytuk volna a várost, nagyon szép harangjátékot hallgathattunk a főtéren. A megadott időre mindenki a busznál volt, így időben elindulhattunk szállásunk felé. Összességében kellemes kis városkának tűnt, bár szinte semmit sem láttunk belőle. Még fotót is alig készítettem.

Vöcklabruck városkában, a Hotel Auerhahn-ban szállásoltak el bennünket. Már sötét volt mire megérkeztünk és a szálloda mögötti placcon szálltunk ki a buszból. AD nyugtatott minket, hogy ez a jellegtelen hátsó utca ne tévesszen meg senkit, a hotel főbejárata a városközpont főutcájára néz. Na persze.

Kiszedtük a csomagokat a buszból és mivel nagyon hideg volt, azonnal betolultunk az ajtón. Mint kiderült a szálloda alagsorában találtuk magunkat. AD eltűnt valahol. Végig vonultunk a folyosón, mígnem egy lifttel találtuk szemben magunkat. Egy páran felmentek vele a 0. szintre, de azután nem jött le a lift. Én hamar meguntam ezt, és visszaverekedtem magam a bejáratnál látott lépcsőig. Ezen feljutva egy igazi éttermi labirintusba kerültem, de addig kanyarogtam a különböző szobák és termek között, míg valahogy kijutottam a recepcióra. AD már ott állt és osztogatta a kulcsokat annak a néhány szerencsésnek, aki valahogy odatalált. Gyorsan felvettem a mi kulcsunkat. Közben anyám is feljutott a következő kontingenssel, átvette a szobakulcsát és inkább elindult gyalog felfelé a harmadik emeletre. Én meg vártam, hogy az Ember is majdcsak felbukkan. De nem jött, így elindultam visszafelé, és az alagsorban maradt néhány útitársunkat – köztük az Embert is – felvezettem a lépcsőn a recepcióig. Ezek után inkább mi is a lépcsőn mentünk fel a harmadik emeletre, szintén érdekes labirintusokon keresztül haladva. Felérve a szobánkhoz azzal szembesültünk, hogy minden szobában ki van kapcsolva a fűtés, ráadásként anyám szobájában még az ablakot is nyitva hagyták. Tisztára Waczak szálló.

Végül lekeveredtünk a vacsorához, mai napig nem tudom hogyan találtuk meg. Kissé lassú volt a kiszolgálás, de azt kell mondjam,hogy nagyon finom volt a kaja. Zöldség krémleves, vegyes saláta, rántott hús, igen finom krumplival és végül gyümölcs puding. Kaptunk még egy nagy adag welcome pálinkát is egy olyan hihetetlenül érdekes fazontól, hogy muszáj volt röhögni rajta. Nekünk egyből a „Csengetet Mylord?” című sorozat egyik iszákos inasa és főképp annak különös mozgáskultúrája jutott eszünkbe róla. Minden bosszúságunk ellenére azért elég jól telt az este is, sokat röhögtünk, és mivel hihetetlenül fáradtak voltunk vacsora után mentünk aludni. A fűtést sikerült feltekerni, így nem fáztunk az éjjel. Izgatottan vártam a másnapot, mert tudtam, hogy egész nap a híres Salzburg vendégei leszünk.