Gmunden, Steyr

2011.11.27.
Az előző napi reggeli menüt ismétlem meg, rengeteg folyadék és nutellás zsömle. Eléggé siettem, mert indulás előtt még feltett szándékom volt egy kört tenni a szálloda környékén, megnézni világosban is az előző este látottakat. Már korán reggel látszott, hogy szép napunk lesz, sehol egy felhő nem volt az égen. Az utcák teljesen üresek voltak, vagy két lakossal ha összefutottam, akik teljes természetességgel köszöntöttek. Sikerült néhány fotót készítenem és kerülő úton eljutnom a szálloda mögül induló buszhoz, amibe még javában pakolászták a csomagokat.

Templomtorony világosban

Utolsó napunk egy kicsit „zsákbamacska” volt, mert csak annyit tudtam, hogy hová megyünk, de azt nem, hogy ezeken a helyeken mire is számítsunk. Első megállónk a Traunsee partján fekvő Gmunden volt. Otthon megnéztem még indulás előtt a neten néhány képet a városról, és nagyon ígéretesnek tűnt a hosszan vízbe nyúló móló aminek a végén egy szigetecskén fekvő kastély áll.

Buli után, vasárnap reggel

Útközben Vivaldit hallgattunk, és megtudtuk, hogy Gmunden jellegzetessége a zöld-fehér csíkos mázas kerámia. Megérkezvén a tó partjára, még a buszban közölte AD, hogy kemény negyven percünk van itt. Ez konkrétan azt jelentette, hogy AD –val az élen elsétálunk a tó partján addig amíg el nem telik húsz perc, majd visszafordulunk. Ez már első hallásra sem tűnt túl soknak, de a valóságban még ennél is kevesebbnek hatott a rendelkezésre álló idő.

Glédák

Gmunden egy olyan bájos monarchiás hangulatot árasztó kisváros, amilyeneket általában az „ékszerdoboz” jelzővel szoktak illetni. A tó távolabbi partjai ködbe burkolóztak, és bár hétágra sütött a nap, a hideg szél elég kellemetlennek bizonyult. Tudtam volna fotózni rendesen, ha elég időt hagynak rá, de ez az erőltetett menetes stílus nem sok lehetőséget kínált. Azért így is kattogott a gépem rendesen. A fent említett kastélyos szigetet csak éppen megközelítettük, természetesen képeslapra való látványt nyújtott még így messzebbről is.

Csak messziről láttuk

Aztán ott voltak még kedvenceim, a sirályok is, a maguk flegma, lenéző stílusával. Sikerül egy pár elég jó képet készítenem róluk, de erről egy külön posztban fogok beszámolni. Egy szó mint száz, a télire lezsírozott kisvárosban alig láttunk embert, minden üzlet zárva volt, pont ilyenkor jó idelátogatni. Piszkosul bosszantott, hogy csak ennyi időt kaptunk itt, ahol alsó hangon egy fél napot is el lehetett volna tölteni. Egy jó órával később ez az érzésem csak még jobban erősödött.

Van otthon valaki

Következő állomásunk a Steyr városhoz tartozó Christkindl. Ez tulajdonképpen egy karácsonyi hangulatfokozó elem lenne, melynek főszereplője a Christkindl (Gyermek Jézus) plébánia. Ennek története 1695-be vezethető vissza, amikor egy súlyos beteg toronyőr (nem, nem Quasimodo) egy kis viasz gyermek Jézus szobrocskát helyezett egy lucfenyő odújába és imádkozott hozzá. Természetesen csoda történt, az ember kigyógyult betegségéből és hamar zarándokhellyé vált a lucfenyő odva. A zarándoklat hatására később templom épült ennek helyén, ahol a mai napig látható a kis viaszfigura.

Magányos gyalogos

A zarándok templom mellett álló épületben található a világ legnagyobb betleheme, ami külön belépő ellenében megtekinthető. A hely harmadik jellegzetessége a karácsonyi postahivatal. Ha igazán menők akarunk lenni, akkor speciális karácsonyi bélyegzővel ellátva, innen küldhetjük el jókívánságainkat.

Gmundeni harangok

Buszunk viszonylag messze állt meg a látványosságtól, ugyanis indokolatlanul nagy tömeg gyülekezett a templom előtti kis völgyben, aminek közepén egy hőlégballon állt. A lejtőn pedig egy rezesbanda muzsikált és a népek erősen a ballon kosara felé tekingettek. Nos azt történt éppen, hogy maga Szent Mikós püspök aka Mikulás látogatott el a helyi gyerekekhez. Hőlégballonnal.

Pára

Nem figyeltem eléggé, de mintha egy-két kiválasztott gyerek még el is mehetett vele ballonozni. Az eseményt a helyi tűzoltók szervezték, mert láthatóan sokan voltak és mindenféle jótékonysági izék is voltak, egy nagyon vastag helyi újságot is ránk akartak tukmálni, amit köszönettel elutasítottunk. Steyr városából egy nagyon régi posta autóbusz hozta-vitte az érdeklődőket, legjobb a dallamkürtje volt.

Christkindl

Rajtunk kívül szinte mindenki befizetett a betlehem nézésre, mi pedig inkább benéztünk abba a híres templomba. Elég picike volt és barokkosan giccses. A viaszfigurát nem láttam, pedig biztosan ott volt. Benéztünk még valami kis szentélybe is ahol rengeteg gyertya égett. Nem töltöttünk valami sok időt ezzel, inkább egy padra leülve élveztük a napsütést és a jó levegőt. Időközben a Mikulás is elindult a hőlégballonnal, éppen felettünk haladt el, mi meg néztük tátott szájjal, mint dél-afrikai pingvin a repülőt.

Rézfúvósok

Közben anyámék végeztek a betlehem nézegetéssel, és jöttek a kis templomhoz. Arcáról egyből leolvastam, hogy nem okozott maradandó élményt a kiállítás. Mire visszaandalogtunk, a tömeg már kezdett szétszéledni és mire a buszban ültünk már szinte senki sem volt a helyszínen. Mindez persze kínosan lassan történt meg, annyira felesleges volt itt ennyi időt eltölteni, főleg annak a tudatában, hogy mindezt Gmundenban is tölthettük volna. Vagy Steyrben.

Kötelező darab

Utolsó állomásunk Steyr városa volt, amiről abszolúte nem tudtam semmit, és ahogy hallottam ezzel nem voltam egyedül a csoportból. Mint megtudtuk a város némi összefüggést mutat fegyverekkel, traktorokkal és egy kicsit Vivaldival is. A főtéren szálltunk ki a buszból és a „hűűűű, húúúú, áááá” különböző kombinációi hagyták el szájainkat, amikor első pillantást vetettük a középkori házakra. Közülük is az 1497-ben épült és a mai napig fennmaradt oroszlános ház a leghíresebb.

Ellenfényben, jó hangulatban

Itt kaptunk bőségesnek egyáltalán nem mondható két és félóra szabadidőt. Míg sokan a Karácsonyfadísz Múzeumot látogatták meg, addig mi egy szűk utcácskán fellépcsőztünk (igazi középkori hangulat!), majd miután kilihegtük magunkat, megkerestük a helyi karácsonyi vásárt, ami egy hatalmas fákkal övezett sétányon kapott helyet. Na, itt aztán szinte mindent kipróbáltunk, ami szem-szájnak ingere. Kezdtük a sült bajor kolbásszal, amihez egy szelet kenyeret, káposztát és mustárt kaptunk.

Igazi csipsz

Tovább sétálva, a szembejövők kezében, papírzacskóban nagyon érdekes spirálos sült krumplikat láttam, hát megkerestük ezt is. Itt egy kicsit sorban kellett állni, de jópofa volt, végignéztük hogyan készül az egész. Ezt igen gyorsan betermeltük. Desszertnek olyan isteni, frissen készült habrolót vettünk- igaz, csak egyet ettünk Emberrel ketten-, hogy ilyet még soha nem kóstoltam.

Felejthetetlen habroló - jó kezekben

Az egészet leöblítettük narancsos punccsal és forralt borral. Jó lett volna nagyon az egész, ha legalább egyszer le tudunk ülni, de így azért egy kicsit fárasztó volt, álltunk végig mint a lovak. Végül visszamentünk a főtér felé, de közben elmentünk a városnak azon része mellett, ahol a Seyr és az Enns folyók találkoznak. Sokáig tudtam volna nézni, mert nagyon látványos volt. Hű, de jó lett volna még itt maradni egy kicsit! Visszatértünk a főtérre, ahol beültünk egy cukrászdába kávézni, illetve én még egy sacher tortát is bevállaltam. Ezután még lementem az egyik folyó partjára egy kicsit gyönyörködni a látványban.

Zubogó

Negyed négykor elindultunk visszafelé. Nem mondom, hogy Salzburg nem tetszett, mert azért megvolt az a sajátos hangulata, de Steyr nálam az abszolút győztes. Még a buszról visszanézve is fenséges látványt nyújtottak a régi, de jó karban lévő óvárosi házak.

Amikor a folyók találkoznak

A hazaút eseménytelenül telt el, már csak a határ mellett álltunk meg egy Marchénál, technikai szünetre. Azért, hogy ne unatkozzunk, a kirándulásunkkal kapcsolatos tematikus filmet vetítettek nekünk. Mivel Salzburgban játszódik, ezért a Muzsika hangja című zenés filmet kaptuk az arcunkba, és életemben először kénytelen voltam végig szenvedni a közel háromórás eposzt.

Leltárba vétel

Mindent összevetve remek kirándulás volt, bár kellett egy kis idő mire minden élményt feldolgoztunk, mert egy kicsit tömény volt a program. Egy biztos: jó kis születésnapi ajándék volt!

Indulás előtt