Válogatás az archívumból I.




Új notebookom van. A régi már sajnos nem bírta az iramot, beletörött a bicskája
16 megapixeles képek folyamatos mozgatásába, szerkesztésébe. Az új gépem viszont rettentően erős, a szemébe nevet ezeknek a nagyméretű fájloknak és könnyedén zsonglőrködik velük. Az új gépre beköltözve nem akartam mindent magammal hozni az előző lakásból, notebookból, így kénytelen voltam könyörtelenül kitörölni néhány régebbi fotót, melyeket azért raktam el, mert az ember fél kidobni őket, mert „mi-van-ha” pont az az egy kép fog nagyon hiányozni valami létfontosságú projektből.

Azt hiszem ez az érzés még a régi filmes időkből ered, amikor azt a néhány tekercs, kincset érő, 24 kockát kellett beosztani a két hetes nyaralásra (szerencsésebbek 36 kockát), s nagyon meggondoltam mit fotózok. Most azonban a hatalmas tárhellyel rendelkező digitális világban az ember „ész nélkül” lő mindenre, mondván, legalább lesz miből válogatni. Szerintem ez egyfajta gyerekbetegség, amiből egy idő után önerőből kell kikecmeregni és felhagyni az ész nélkül való fotózással, különben belefulladunk a digitális hulladékba. Egyszerűen NEM KELL mindent lefotózni, nem baj, ha nincs egy téma minden lehetséges aspektusból, és a biztonság kedvéért három példányban megörökítve. Sokkal tudatosabban és jóval kevesebb mennyiségben kell fotóznom. Természetesen nem a 24 kockához akarok visszatérni, de elhatároztam, hogy jobban fogok figyelni, és megpróbálok tudatosabban fotózni.

 A képek felhalmozásának másik oka az volt, hogy naivan arra gondoltam, még úgyis átnézem őket később, és minden bizonnyal eddig fel nem fedezett gyöngyszemeket fogok találni közöttük. Nos, ez óriási tévedés volt, ugyanis soha többé nem néztem át egyiket sem. Nagyon sok olyan képem is volt, amik egyáltalán nem megismételhetetlenek, sőt olyanok is akadtak szép számmal, amit nem is lenne szabad megismételni. Egyszóval több gigányi tárhelyet szabadítottam fel. Akadt azonban néhány olyan kivétel, amit valóban átnézésre érdemesnek tituláltam. Most ezekből a képekből adok közre egy kis válogatást, némi szöveges magyarázattal a készítés körülményeiről.

Elsőként jöjjenek az egy-irányba-néző lovas képek. Tavaly februárban Tiborékkal kilátogattunk a Szentendrei-sziget végébe, hogy rőzsesárkányt és famenyét fészkeket fotózzunk. Mint már említettem korábbi bejegyzéseimben, ez egy csodálatos hely, nagyon jó kis fotó témákkal. A nap ragyogóan sütött, de orkán erejű szél fújt cserébe. Még soha nem láttam így a Dunát. A tajtékzó hullámok, és valószerűtlenül kék szín miatt egyszerre volt szép és félelmetes. Valahogy mégsem tudtunk jó képeket készíteni, figyelnünk kellett a lezuhanó ágakra, és hát mit szépítsük, a jeges szél elég intenzíven megnedvesítette az orrunkat, a papír zsebkendő lobbi legnagyobb megelégedésére. 





Nem sokáig bóklásztunk a parton, hamar feladtuk a küzdelmet és inkább elindultunk visszafele. A visszaúton, mintegy kárpótlásként megláttuk a lovakat. Zilált külsejük ellenére nagyon szépek voltak, és készségesen hagyták, hogy lefotózzuk őket. Lovat fotózni jó. Sőt lovat nézni is jó. Egy párszor már elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért is látjuk szépnek ezeket az állatokat. 





Hiszen adott egy hengeres test, alatta négy pilincka láb, félelmetes térddel és bokával. Hosszú ívelt nyak – na jó ezt talán önmagában sem csúnya – és persze rajta a jellegzetes fej, amely Sarah Jessica Parkeren kívül, bizony csak a lovaknak áll jól. Mégis, összerakva a részleteket, egy nagyon szép állatot kapunk eredményül. Lovat fotózni olyannyira jó, hogy hajlamos vagyok belefeledkezni, és csak kényszerintézkedés hatására hagyok fel vele.







A második adag kép pedig a cukiság-faktort jelentését bőségesen kimerítő szürke marha borjakról készült. 2010 márciusában jártunk Tihanyban az Emberrel, ahol szó szerint nem tudtam mit fotózni, mert egyszerűen nem találtam témát. Még kávét is épphogy tudtunk inni. Megint csak a véletlen segített, a belső tó mellett elkerítve, éppen egy borjakkal bőven ellátott, magyar szürke marha csorda fejezte be délutáni pihenőjét. A borjak szerencsére kíváncsi természetűek voltak, így anyutól egy kicsit eltávolodva közelebbről is megvizsgáltak minket. 





Mindenkit megnyugtatok, mindkét album már az archívumban pihen, ami azt jelenti, hogy nem nagyon fogok többet hozzájuk nyúlni. Talán majd egyszer kis is törlöm őket, ha lesz elég bátorságom.

Megjegyzések

  1. Gratulálok az új erőműhöz, sok sikert hozzá :)
    Aranyosak a fotóalanyok, nem szabad ezeket törölni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miklós! Egyelőre nem töröltem az eredeti képeket. :)

      Törlés
  2. Semmit sem szabad kukázni,csak a selejtet.Nagyon klassz fotók! Várom a következőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi! Csak olyat töröltem ami szerintem selejt. :)

      Törlés
  3. Hat a szanalas egy hatalmas feladat... Kb fel evente raszanom magam... Ma mar odaig eljutottam, h rebgeteg kukanak valo kepet keszitek, de azokat legalabb nem tarolom, valogatas utan torlom... A kovetkezo lepes adott...
    A lo jo... Es szerintem a hatalmas, oszinte szemek es az izmokon kicsit csillogva feszulo bore miatt... Csodalatosak. A kepek is jok! Koszi, h benezhettunk a fiokba! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dani, hogy időt szakítottál a blogra. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések