A nyúlon túl




Bár az „Élet az erkélyen” sorozatba szánom ezt a bejegyzést, mégsem kapcsolódik szorosan a témához, hiszen a nyulat , akiről most szó lesz, nem engedtem még a közelébe sem az erkélyemnek. Történt pedig, hogy egyik este átjött a szomszédunk, megkérdezni vigyáznék-e a gyerek nyulára, amíg ők Prágába mennek kirándulni a hosszú hétvégére. Habozás nélkül igent válaszoltam.

Még egy nappal a nyúl érkezése előtt, átnéztem néhány törpenyúl tartással foglalkozó honlapot, hogy azért valamennyire képbe legyek, mire is kell vigyáznom négy napig. Utazás előtti este toloncolták át Samut, az 5 hónapos, lógófülű törpe baknyulat. Samu egy óriási ketrecben lakik, és egy majdnem ugyanakkora méretű doboz ellátmányt is kaptam mellé.

Itt egész nyúlformája van

A teljesen ártatlan pofájú kis jószág kíváncsian nézegetett körbe, míg én a használati útmutatót hallgattam. Kétféle szénát is kap, igaz, egyiket sem eszi, pedig kellene. Száraz tápból is kétfélét adhatok neki, de csak nagyon keveset. Legyen előtte mindig friss víz, és ha szükségét érzem, akkor az almot is kicserélhetem. Kaptunk még egy zacskó zöldséget is, nehogy bármiben is kárt szenvedjen a nyúl, persze abból is csak éppen-éppen adhatok neki.

Így iszik egy kalitka-nyúl

Vigyázz, harap!

Gondoltam, nem lesz semmi gond az állattal, de amikor azt mondták, hogy nyugodtan vágjam fejbe ha megharapna, akkor egy pillanatra elbizonytalanodtam. Mondták, hogy nyugodtan ki is engedhetem a ketrecből, mert szobatiszta, csak arra vigyázzak, hogy a nyúl enyhén szólva is cipőfetisiszta.

Mikor engednek már ki?

Hé, te ott! Legalább hoztál valami kaját?

Felhívták a figyelmünket, hogy ha mégis enne szénát, akkor azt, az etető sajátságos elhelyezése miatt, durva rácsrángatással tudja csak abszolválni. Még utolsó jó tanácsként azt kaptam, hogy bármennyire is könyörög, ne adjak neki több kaját mint amennyit előírtak, mert bajok lesznek. Ekkor már azon aggódtam, hogy hogyan is fogok megbirkózni egy ilyen vérnyúllal?

Nyúlra? Káposztát?

Elemes plüss nyúl, káposzta díszítéssel

Samu azonban nem igazolta félelmeimet, nem hisztizett amikor a gazdái itt hagyták, szelíden tűrte, hogy megsimogatom, és lelkesen nyalogatta a kezemet is, ami NEM az előzőleg elfogyasztott kinderbueno ujjaimon maradt nyomainak volt köszönhető, hanem annak, hogy igenis jól érzi magát az új helyen. A vacsorát aznap este már én adtam neki, így sikerült jó pontot is szereznem nála.

Még mindig éhes vagyok!

Az imádott zöld tál

Szerencsére éjjel sem zörgött, alapvetően csendben tűrte a sorsát. A négy nap alatt megszoktuk, hogy ott van, és ahányszor elmentem a ketrece mellett, mindig olyan reménykedve nézett rám, kénytelen voltam egy kicsit megsimogatni a fejét. Lelkesen fogadott minden potya falatot a zöldséges készletéből, de a karalábé és alma darabkák kimondottan extázisba hozták. Igyekeztem minden reggeli és vacsora időpontot betartani, de azt látni kellett volna, hogy milyen őrjöngésbe fogott, amikor kiemeltem az imádott zöld tálkáját a ketrecből, hogy rakjak bele tápot.

Na mi van? Alma, van nálad? Répa?

Samu már unja a banánt... de legalábbis a fotózást

Mikor megkapta az ennivalót, néhányszor körbe ugrálta, majd komótosan nekilátott az étkezésnek. Ilyenkor látszott, hogy nincs velünk, valahol egy másik távoli világban tartózkodik, érzéketlenül a mi dimenziónkban történő változásokra. Miután mindent elfogyasztott az utolsó szemig, nekilátott az ivásnak. Jópofa önitatója van, amit nem tud bepiszkolni, ellenben iszonyatosan zörög, amikor iszik belőle. Egy-egy vacsora után viszonylag hosszan és idegtépően volt képes ezt a szerkezetet használni.

Rendkívül praktikusan össze lehet hajtogatni

Pfffffff!

Kétszer szedtük ki hosszabb időre a ketrecéből. Először, amikor a nálunk vendégeskedő sógoröcsém segített pásztorkodni, sőt lefogni a nyulat, némi fotózáshoz. Másodszor akkor került ki a lakhelyéről, amikor kénytelen voltam végül kitakarítani a ketrecét, illetve almot cserélni. Ez esetben az Ember tartotta sakkban egy darabka répával, (vagy, ahogy ő nevezte, "répamágnessel") a nyulat, hogy nyugodtan tudjak tevékenykedni, és a cipőink is épségben megússzák a kalandozást.

Ha elég türelmes vagyok, akkor...

... előbb-utóbb elrágom a rácsot!

A negyedik nap este már jöttek érte a gazdái, és bevallom egy kicsit hiányzott amikor elvitték, mert egészen megszoktam, hogy ott van. Samu alapvetően egy elképesztően cuki kis pamut állatka, akit az ember egyfolytában csak simogatna, persze azért megvannak a tartásnak a maga negatívumai is. Mindenesetre ezek után sem szeretnék nyulat tartani, de ez a négy nap azért jó volt.

Megjegyzések

  1. Cuki ez a kis pamacs. Jó volt olvasni az eredeti és igaz történetet, de nekem ő akkor is plüssnyuszi marad. Tuti nem igazi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Néha tényleg a plüssnyúl kategória határán mozgott. :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Hát igen, bármekkora "kárt" is csinál, ne lehet rá haragudni. :)

      Törlés
  3. Ilyen ártatlan pofácskával tud rosszat is???? változatlanul imádom...cukiiiii!

    VálaszTörlés
  4. Neked tulajdonképpen miért nincs mostanában állatod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tulajdonképpen azért, mert napi 11 órát nem vagyok itthon, és ez mindenféle állattal szemben kicseszés volna. A cinkék az erkélyen bőven elég, főleg, hogy már jön az etetési szezon is.

      Törlés
  5. Nagyon, nagyon, nagyon jo fotok! Cukipofa nyuszi ez a Samu!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések