Talán mondanom sem kell, hogy ismét Dani kezdeményezésére indult következő sétánk a Budai Arborétumba, ami tulajdonképpen a Kertészeti Egyetem része. Majdnem úgy volt, hogy csak ketten megyünk, de azután az utolsó pillanatban Tibor mégiscsak el tudott jönni. A szokásos délután ötre beszéltük meg a találkozót a Villányi úti bejárat elé.
Hétfőn egész nap esett az eső, de sikerült elintéznem, hogy kedd délutánra ragyogó napsütéses idő legyen. Már megint elrontottam a beállítást, mert túlzottan is meleg lett a levegő, egészen kitikkadtam mire odaértem a megbeszélt helyre. Legnagyobb meglepetésemre Dani már ott volt, és Tibor is időre megérkezett, így már mehettünk is be a nagy kertbe.
 |
| A háttérben egy komoly madáretető |
 |
| Kölcsönös érdeklődés |
Dani figyelmeztetett, hogy madarak is lehetnek, ezért mindenképpen hozzam el a telémet. Így is tettem, bár a madarak csak hangjukat hallatták, egyszem cinkét ha láttam, de az meg ugye itthon is megvan a készletben. Ettől függetlenül szinte majdnem végig ezt az objektívemet használtam, csak egyszer-kétszer cseréltem ki a 16-85-re.
 |
| Ellenfényben világító vízililiomok |
 |
| Egy hálás téma |
 |
| Zöld csíkok |
Megnéztük a tavat (meg benne a vadkacsákat),
pitypangot fújtam Tibor egy kísérletéhez, akaratunkon kívül megszagoltuk a kihelyezett lila szemetes konténereket, körbenéztünk egy romos, gazzal felvert házikót, majd átmentünk a nemtudom milyen út másik felén lévő arborétum folytatásába.
 |
| Sajnos nem derült ki, hogy ez mi, pedig piszkosul tetszik |
 |
| Szilva hatású izé |
 |
| Vörös levelek (Ki gondolná?) |
Itt aztán láttunk gyönyörű zöld gyepet és szemkiverően színes árvácskaforgatagot. A sárga színű műemléki főépület már meglehetősen romos állapotban van, és ha jól emlékszem, akkor a konzerv és csomagolástechnikai tudományos részlegnek ad otthont.
 |
| Ántik sárga ház |
 |
| Árvácskavalkád |
 |
| Dani kedvencei a lépcsők |
Az arborétumban egyetemisták bolyongtak, látszólag a külvilág teljes kizárásával, egy-egy füzettel és tollal a kezükben, és a fákat vizslatták elmélyülten. Dani szerint növényfelismerő vizsgára készültek. Lassan visszacaplattunk valami szocreál típusú főépülethez melyet – Dani elmondása szerint – direkt úgy terveztek, hogy vadszőlő fussa be a homlokzatot.
 |
| Ellenfényes témában gazdag volt a felhozatal |
 |
| A sötét oldal vonzása |
 |
| Az ilyet nem lehet kihagyni |
Mivel már akkor fáradt (és éhes) voltam mikor nekiindultunk a sétának, egy kissé kínlódtam a fotózással és a témakereséssel. A végén persze bevallottuk egymásnak, hogy ez az érzés járványszerű, mind szenvedünk tőle. A képeket, amiket végül kiválasztottam próbáljátok valahogy „egyben” nézni, a színek, fények és formákra koncentrálva. Az arborétumi látogatás után visszamentünk a Móriczra, és beültünk a sarki gyros-oshoz. Na, itt szerencse, hogy egyikünk sem fotózott, mert ezt a marok gyrost csak malac módra lehet megenni, valahogy úgy, hogy az ember fölé hajol és addig rág amíg a műanyag zacskóhoz nem ér, időnként felnézve és szalvétával felitatva a szaftot. Azért finom volt.
Dani bejegyzése és kellemes képei a sétáról.
A tavirózsás kép egyszerűen hű...megabrutál gyönyörű! Persze a többi is, de ez az egy teljesen letaglózott! Asszem' le kell cserélnem a múltkori, cseresznyevirágos képedet :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik, cseréld csak le nyugodtan a képet. :)
TörlésKedvet csináltál az arborétum látogatáshoz.A legjobb s sok csodás kép közöl (nekem) a Zöld csíkos.Sajnálom,hogy nem mehettem...
VálaszTörlésSajnálom én is, hogy nem tudtunk találkozni, de lesz még rá alkalom bőven. :)
TörlésÉljenek a zöld csíkok, meg a lilom, meg a lila virág, meg a sötét oldal! :)
VálaszTörlésJó volt, köszi, hogy jöttetek!
És éljenek a lépcsők! :)
TörlésNem bánom, éljenek a lépcsők is :))
VálaszTörlésMeg természetesen a te képeid is! :)
TörlésNagyon tetszenek!!!!!Nem is tudom miért volt gondod velük.Mindegyik önálló téma.
VálaszTörlésA zöld csíkos ,a liliom,a tavirózsa ,a sötét oldal.....szuperek! ja,és megint irigykedek....
Köszönöm Marcsi. Lehet, hogy súlyos önértékelési problémáim vannak? :))
TörlésTényleg esz a fene a képeid láttán. Öröm nézni őket, a tavirózsás, a kék virág egészen különleges lett.
VálaszTörlésÉn majdnem kitöröltem az összes ott fotózott képemet, gyalázat, amit műveltem. :(
Köszönöm, hízik a májam rendesen, de azért nem hiszem, hogy annyira rosszak lettek volna a képeid. Azért egyet-kettőt felrakhatnál.
TörlésElképesztően szép fotók, gyönyörűen kihasználtad a fényeket. A tele nagyon jó ötlet volt, én is most pakoltam fel a régi occsó 70-300-at a gépre és nem tudok betelni vele, bár csak kórókat meg lapikat lövöldözök :)
VálaszTörlésKöszönöm Réka! Be kell valljam, hiába a jóképű fix 35-ös, meg a széplelkű 16-85-ös, nekem bizony a tele a kedvenc obim. :)
Törlés