Gellérthegy

Dani felvetette a napokban, hogy menni kellene már egy kicsit fotózni, mert elég régen voltunk és különbenis. Na jó, de hová menjünk hét közben, munka után, késő délután? A szokásos Városliget merült fel elsőként, de Tibor, akit időközben szintén meghívtunk a sétára, virtuális fokhagymafűzért akasztott a nyakába és kijelentette, hogy ő oda nem jön velünk. Igazán nem értem, hogy miért lett volna baj, ezredszerre is odamenni, hiszen biztosan talált volna olyat, amit még nem fotózott le minden szögből. Azután jött Dani ötlete, hogy akkor legyen a Gellérthegy. Hát legyen. Csütörtök délután ötre tűztük ki a találkozó időpontját, a Gellért Szálló elé.

Szabó Dezső szemmel láthatóan elégedetlen a piros mellénnyel

Tavasz van, ez már biztos
Szokásomhoz híven pontban ötre megérkeztem a találkozó helyre ahol már Tibor és Manóvezér – akit szintén elhívtunk- már ott vártak. A program szervezője, pedig udvariasan késett egy picit, mert pillanatnyi elmezavarában rossz buszra szállt. Nem késlekedtünk sokat, máris indultunk a hegyre. Ha emlékeim nem csalnak, akkor utoljára általános iskolás alsó tagozatos koromban, melynek pontos időpontjára most nem térnék ki, jártam a hegy tetején a „halas néninél”. Vagyis mondhatjuk, hogy kíváncsian meneteltem az ismeretlen területen.

Háttérben a Csepel-sziget

Petőfi híd
A relatív kényelmes lejtőt választottuk – nomen est omen: Verejték utca- felkapaszkodásra, mely egy idő után egy kisebb rétre vezetett. Itt egy borzalmas szobor fogadott minket, egy nagyon unszimpatikus, zsírnyakú, szúrós tekintetű fej. Méghozzá, mint azt a feliratból megtudtuk, Szabó Dezső feje, bárki is legyen az. Azért én itthon utánanéztem: író, kritikus, publicista, és a két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője volt. Mindenesetre olyan érzésünk volt, mintha rosszallná, hogy mindenféle népek csak úgy fel-le mászkálnak itt a dombon.

Még éppen belefért a képbe

Kartácsak munkában
Szabó Dezső fejét elhagyva, tartottunk egy rövid pihenőt, mert virágzó cseresznyefákat kellett fotózni. Nagyon kellemes időnk volt, mire felértünk a domb tetejére, már majdnem lebukott a nap. Itt volt egy kellemetlen élményem. Egy lépcsőn ülő fiatal pár engem szemelt ki, hogy fotózzam le őket a telefonjukkal. Rengeteget bénáztam vele és égett a fejem, hogy egy nagyon profinak látszó géppel a nyakamban, egy ilyen kis izét nem tudok kezelni. Lehet, nem kellett volna a „Leteccikminketfotózni?” mondattal kezdeni a kérést, mert ez igencsak megzavarta az erőmet.

Pest

Rőzse
A zavaró kis közjáték után, melyet kartácsaim kaján vigyorral az arcukon néztek végig, végre a Citadella oldalában meneteltünk, a Szabadság-szobor felé. A szoborcsoporthoz érkezve azután szétszaladtunk és magunkban fotózgattunk, leszámítva a pár kora tavaszi turistát. Ha valami miatt érdemes felmenni a Gellért-hegyre, akkor az a döbbenetes budapesti panoráma. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, de sajnos nem lehet visszaadni. 

Erzsébet híd

Lánchíd - ahogy a gellérthegyi rőzsesárkányok látják
A szobrokra visszatérve, azért annyit még megjegyeznék, hogy elég gusztustalanul körbe volt hugyozva-hányva a talapzat töve. Nesze neked országimázs. És akkor a hegyoldalban tenyésző nylon zacskókat még nem is említettem. Szegény rőzsesárkányoknak folyton beleakad az rőzséjük.

Bemelegítés

Hát nem szép?
Megvártuk a kék-órát és a díszkivilágítást. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy minden hátránya ellenére azért nagyon szép ez a város. Majdnem az Erzsébet hídnál jöttünk le a hegyről, de én kértem, hogy inkább a Gellért térre menjünk vissza. Ez újabb hegymászást generált, de a kivilágított Szabadság híd látványa talán kárpótolt érte mindenkit.

Ezt már állványról kellett volna...
Már sötét volt mire elkezdtük a leereszkedést a hegyről. Itt egy-két helyen rendesen paráztam, mert a lépcsőket egyáltalán nem világították ki, mondhatni sötétben tapogatóztunk. Közvilágítás, csak egy-két helyen, véletlenszerűen elszórva van, azok is csak diszkréten a bokrokban megbújva, hogy nehogy bárkit is zavarjanak. Végül szerencsésen földet értünk, és hazaindultunk. Kellemes és fárasztó séta volt, de mindenki túlélte a „hegymászást” és senkit sem kellett a sorsára hagynunk. Nyilván sikerült jó sablonos képeket készítenem, de kit érdekel? Jól éreztem magam, és az új obi is még mindig tetszik.

Tibor bejegyzése és rendhagyó képei.
Dani bejegyzése és szerintem szép képei.
Manóvezér fotói.

Megjegyzések

  1. Profi munka mint mindig. Viszont jól megjegyeztem a stábot mert kihagytatok.

    VálaszTörlés
  2. Szépek lettek a képek, a szöveg pedig szokásosan élvezetes. A hegyen én is régen voltam, kb. 15 éve. Lehet, hogy néhány külföldi és vidéki turista többször járt fent, mint a Pestiek. :)
    Egy a lényeg, hogy jól éreztük magunkat. :)

    VálaszTörlés
  3. Igazás jólesett a kis koraesti séta,távol az irodától... Nagyon jól éreztem magam!A kiváló képek közül,az utolsó kép tetszik a legjobban.Olyan a híd,mind egy koronakészer.

    VálaszTörlés
  4. Szépek nagyon! A bejegyzés is tetszett! Az utolsó nálam is a leg...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, pedig majdnem kihagytam ezt a képet. :)

      Törlés
  5. Csodálatos a kivilágított Budapest este. Az utolsó két kép ezt szépen példázza :)

    VálaszTörlés
  6. Szepek a kepeid Pingu! Nekem a "Hat nem szep?" c. tetszik legjobban.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Pingu!:-)
    Gyönyörűek a képeid!:-))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések