Ismét egy Tibor szervezte fotóséta szerepelt a naptáramban Mikulás napjára, melyeket mindig nagyon várok. Sokszor már nem is a közös fotózás, hanem a jó társaság miatt. Ezúttal a Vörösmarty téren és környékén felállított karácsonyi vásár volt a célpont. Két időpont volt meghirdetve, én a későbbi, öt órásra mentem. A Deák tér a Deák Ferenc utca sarkán talákoztam a többiekkel akik már csak ám vártak, pedig csak öt méterre állatm tőlük. Igaz, én sem vettem észre a többieket.
 |
| Nyalókákok |
Örvendtünk a találkozásnak, és a többiek azonnal megállapították, hogy tulajdonképpen nem nézek ki valami túl jól. Hát igen, nehéz a munkások élete. Bár megegyeztünk, hogy nem szükséges, de azért igyekeztünk úgy-ahogy együtt maradni. Ez szinte lehetetlen vállalkozás volt, mivel menet közben meg-megálltunk fotózni. Hiszen ezért jöttünk. Azután nem sokára megálltunk, hogy igyunk forralt bort, puncsot, teát.
 |
| Magyarosch mangalica a sláger |
Itt egy kicsit hosszabb ideig ácsorogtunk és legalább tudtunk beszélgetni, meg egymást fotózni. Én puncsot ittam, de sajnos azt kell mondjam, hogy a salzburgi sokkal jobb volt. Mondjuk árban ugyanannyi, azzal nem volt gond. Még az tetszett odakint, hogy rendes az adott helynek megfelelő adventi mintás kerámia bögrébe adták, amit ha akart az ember akkor visszaválthatott, de ez az itthoni papírkávéspohár egy kicsit illúzióromboló volt.
 |
| A bádogbögre újraértelmezése |
A Vörösmarty térre kiérve már sajnos elvesztettük egymást szem elől, mert hangulatos vásár mindenkit lekötött egy-egy fotótémánál.Szerintem szebbek voltak a díszek és kínálat is sokkal színvonalasabb volt mint amit ausztriában láttam. Annak nagyon örülök, hogy a gagyit nem engedik árulni, csak kézmüves termékeket és persze kolbász hegyeket láttam árulni.
 |
| A kedvenceim |
Egy helyütt kemencében sült töki pompost is kínáltak, de a kígyózó sort inkább nem vártam ki. Hat órakor volt valami fényjáték a Gerbaud palota homlokzatára vetítve, de nem találtam túl érdekesnek. Végül az egyik sültkolbászosnál (Mangal Ica) ismét összeterelődött a csapat.
 |
| Karácsonyra szarvasos párna illik |
Sajnos fél hétkor búcsút kellett intenem a társaságank, mert szerettem volna elérni a hétórás buszomat, és Lamerle kartács kíséretében elhagytam a helyszínt. Nagyon hamar elröppent az idő, jó lett volna még maradni velük és egy kicsit "kocsmázni", beszélgetni, de talán majd máskor lesz rá időm.
 |
| Mindenféle papíros |
 |
| A mi kis Mikulásunk |
Jol sikerultek a kepeid, Pingu!
VálaszTörlésUgy latom,osszebaratkoztal az uj geppel.
Azok a bogrek a nemzetkozi helyzettel -ami mindig fokozodik- begyuruztek, mert a ferjem jopar eve Pragabol hozott a lanyoknak. Az iden meg mindig volt beloluk es az aruk is csak fokozodott:)
A kermiak a Vertel Andrea munkai?
Érdekes, tavaly voltak visszaváltható "Budapest" bögrék, most viszont nem láttam.
VálaszTörlésSzóval jó a géped, - jó képeket csinál kevés fényben - és ezért már gyűlöllek rendesen. :D
Evaneni: Köszönöm! Azok a bádogbögrék jópofák, csak amikor azt látod, hogy már mindenhol ilyet árulnak, akkor már nem is tetszik annyira.
VálaszTörlésvlm: Megtisztelsz! :))))
Jók a képeid,összeszoktatok már a gépeddel..
VálaszTörlésJó volt együtt lenni.
4 és 6 :)
VálaszTörlésNekem már az első alkalommal tömegundorom lett, amikor kimentem. Igaz, egyedül mit nevetgéljek... :D A másodikon meg pláne, de legalább világosban lehetett látni a potenciális "leöntelek mán véletlenül egy kis forralt borral, mert olyan béna vagyok" embereket...
Marcsi, köszönöm, én is nagyon örülök, hogy találkoztunk! :)
VálaszTörlésGyuree, Tényleg sokan voltak, de azért nem volt olyan vészes.
Pingu, ez remek lett! :) Annyira jó volt találkozni veletek!
VálaszTörlésKöszi Dani! A te képeid mikor jönnek? :)
VálaszTörlésRemélem a hétvégén... Annyi macerás dolog jött össze a hétre, hogy nem tudom hol áll a fejem...
VálaszTörlésMegvárjuk! :)
VálaszTörlés