Nem értem…

Bréking nyúz, a poszt végén!

Tavaly nyáron, olyan július környékén Ember meglobogtatta az orrom előtt az újpesti újság aktuális példányát, mondván pályázatot hirdetnek a legszebb erkély címéért. Csak legyintettem a dologra, nem hiszek benne, szerintem az ilyen pályázatotokon úgyis az „ismerősök” nyernek. Szerencsére Ember nem volt ennyire pesszimista, csak annyit kért, készítsek néhány képet az erkélyről a többit majd ő elintézi. A pályázatra kinyomtatott képeket kértek, postán elküldve.

Határidőre beküldtük a képeket, de azután sokáig nem történt semmi, már azt gondoltam, hogy nekem lesz igazam és úgysem lesz az egészből semmi. Szeptember elején kaptam egy telefonhívást az önkormányzattól, hogy ekkor és ekkor lesz az ünnepélyes eredményhirdetés, tudnék-e menni. Naná!

Szorgalmas példány
A megadott időpontban megjelentem és végül engem hirdettek ki az erkély pályázat nyertesének. Nem akartam elhinni. Kaptam oklevelet, orchideát, készítettek egy rövid interjút, lefotóztak. Nyereményemet, az ötvenezer forint értékű kertészeti ajándékcsomagot egy kicsit döcögve, de megkaptam. A döcögés mibenlétére most azért nem térnék ki, mert végül is nagyon kulturált módon sikerült a félreértéseket tisztázni és nem akarok rosszat mondani senkiről.

Őt is megmentettem
Mivel az erkélyem az idei évben is az elmúlt évihez hasonló pompában virágzott, ezért a tavalyi év pozitív tapasztalatai után már vártam az idei pályázat kiírást. Idén már nemcsak az önkormányzatnál dolgozó emberek, hanem a pályázat módja is kicserélődött. Ezúttal azt kérték, hogy e-mail-ben küldjünk be egyetlen egy képet, valamint adjuk meg az elérhetőségünket és a címünket, hogy a „zsűri” és fotósok kijöhessenek, saját szemükkel is lássák valóban olyan szép-e minden, mint a beküldött képen. Még egy bizonyos szempont rendszert is felállítottak, ami alapján értékelni fogják a „pályaműveket”.

  • 1. a kreatív elképzelés: ötlet; az adottságok ki-, és felhasználása; egységesség és változatosság
  • 2. a megvalósítás: növényalkalmazás; anyagok, tárgyak, díszek alkalmazása; kivitel 
  • 3. a természetes és a művi elemek: arány; megjelenés; állapot 
  • 4. a színek: használatuk; sokféleségük; egységük 
  • 5. a nagyobb egységbe illeszkedés: pl. épület homlokzatában megjelenő kép; utcakép.

Ebből talán egyedül az 5. pont lett volna a gyengébb láncszem.

Muskátlik és hibiszkuszok
Mivel a kiírás szerint csak egy képet vártak, ezért úgy gondoltam beküldök egy panoráma képet az erkélyről, hiszen így látják legalább, mennyi minden van itt, amiért érdemes ellátogatni és fotózni. Talán itt követtem el a hibát, mert fotós szemmel a kép nem jó, de ez nem egy fotópályázat volt, hanem inkább figyelem felkeltés. Ha több képet is küldhettem volna, akkor nyilvánvalóan a részletekre mentem volna rá.

A pályamű
Az e-mail elküldtem és, mivel küldés előtt beállítottam, vissza is jött az automatikus válasz, hogy az illetékesek elolvasták a levelemet. Ezek után türelmesen vártam a telefonhívást. Az erkélyem közben csak szebb lett, az idő pedig haladt. Mivel már szeptember van, ott tartottam, hogy lassan írok egy e-mail-t, melyben megérdeklődöm mikorra várható a zsűri látogatása.

Lehet, hogy inkább ilyen képet kellett volna beküldenem?
Tegnap bedobták az újpesti újság aktuális számát melyben ledöbbenve olvastam, hogy „ A zsűri végül 12 pályamunkát választott ki, amelyek beküldői egy-egy, az Újpest Ajándékboltba szóló vásárlási utalványt nyertek. Valamennyi résztvevő emléklapot kap.” Hát csak pislogtam, mint hal a szatyorban.

Ebből nyári orgona lesz
Az rendben van, ha mondjuk nem az én erkélyem a legszebb, mert esetleg más szempontok szerint súlyozva értékelik a látványt, és persze miért ne lehetne valakinek tényleg szebb az erkélye, mint az enyém. De hogy még a legszebb 12-be sem fér bele, sőt még arra sem méltó, hogy egyáltalán kijöjjenek megnézni? Azért annyira talán nem volt borzalmas a fényképem.

Hálóhely kiadó!
Egy kicsit bosszant a dolog, de emiatt azért nem megyek a Dunának. Attól még az erkélyem ugyanúgy szép marad, és hát bevallom őszintén a nyeremény sem volt olyan nagyon csábító.

Egyszerűen csak nem értem.


Közben történt egy kis változás. Ma délután csönget a postás és tértivevényes nagy borítékot hozott az önkormányzattól. Kinyitom. Találok benne egy oklevelet, egy kísérő levelet és egy ajándék utalványt. WTF? - gondoltam magamban. Az oklevélen ez áll: 2011. Újpest legszebb erkélye. A kisebbik papír pedig egy 3000 Ft-os vásárlási utalvány az újpesti ajándékboltba. Gyorsan olvasom a levelet, amit az alpolgármester írt. Ebben tájékoztatnak, hogy a játékban az én pályázatom is nyert. Kéri, hogy fogadjam el az emléklapot és nyereményemet, a vásárlási utalványt.

Most akkor mégis nyertem? Az egy szem beküldött fotóm mégsem volt annyira gáz és mégiscsak bekerültem a legjobb 12-be? Akkor máshol sem volt zsűri, meg szempontok, meg pontozás? S ezt miért nem lehet valahol publikálni? Jó, persze örülök neki meg minden, csak…. 
… egyszerűen nem értem.

Megjegyzések

  1. Ne bosszantson, lehet eleve kiejtettek téged a tavalyi eredményed miatt.
    Készülj a következő évre inkább, mert akkor nyerhetsz egy ezer forintos ajándékutalványt, amelyet bármelyik Gazsi és Tsa. Bt. javító műhelyében beválthatsz. :)

    VálaszTörlés
  2. Ohh, köszönöm... minden álmom egy ajándékutalvány a Gazsi műhelybe! Most ez fog lebegni a szemem előtt és még szebbé varázsolom jövőre az erkélyemet! :)))

    VálaszTörlés
  3. A tavalyi eredményedhez gratulálok! Az erkélyed tényleg szép!A második és harmadik fotó nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép az erkélyed!Örendeznék,ha a velencei kertem ilyen lenne... Sose bánkódj az Önkormányzati pályázat miatt... az a lényeg hogy Neked (no meg nekünk) tetszik!És ez az erkölcsi győzelem.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Manóvezér! Örülök ha tetszik, és már egyáltalán nem bánkódom a verseny miatt. :)

    VálaszTörlés
  6. Áááá egy "régi" ismerős :) Nem is tudtam, hogy blogot vezetsz. Elolvasva a posztot biztos vagyok benne, hogy az első ponton bukhattál el.
    "az adottságok ki-, és felhasználása; egységesség és változatosság". Jövőre lógasd ki Te is a bringádat, emeld meg néhány kartondobozzal, esetleg szerezz be egy jópofa retro szekrényt balkoni éléskamrának - akkor talán nyersz (persze csak ha jövőre nem komolyodnak tovább a feltételek). Emlékszem még az erkélyedre az Indáról, akkor is gyönyörű volt - nem véletlenül nyertél!

    VálaszTörlés
  7. :)) Köszi Miklós!
    Azért most adtál néhány jó ötletet. Például lepakolom a padlás teljes tartalmát, ott lesz még a nagymama is! :))
    Viccet félretéve sajnos nagyon sok ilyen "kreatív" erkélyt látok... :(

    VálaszTörlés
  8. Szerintem gyorsan kösd le a pénznyereményt. Most hallottam, hogy évi 7%-os kamatra, három hónapra kölcsönadhatod a pénzed valamelyik banknak. Ki ne hagyd!

    VálaszTörlés
  9. Egyszer élünk! Inkább eldorbézolom! :)))

    VálaszTörlés
  10. Pingu, csak most olvastam... Hat valoban kovethetetlen, mi tortent. Valami kommunikacikos hiba lehetett a zsuri es a polgasmesterek kozott. Szerintem Te nyertel, megbiztak Pistat, hogy ertesitsen ki, aztan Pista elfelejtette, Lajos vette a kezeugyibe a dolgot, de kozben Pistanak is eszebe jutott. Szerintem Te a "kiemelt" gyoztes vagy. Benne volt a neved az ujsagban?

    VálaszTörlés
  11. Evaneni: Köszönöm!
    Szerintem nincs kiemelt győztes, hanem 12 embert választottak ki győztesnek. Nem volt benne a nevem az újságban. Pont ezt hiányoltam, hogy nem volt egy rendes nyertes felsorolás.

    VálaszTörlés
  12. wow..., micsoda hangulat..., csodálatos birtokod van, irigyellek érte..., és gratulálok hozzá :)

    VálaszTörlés
  13. Szerintem nem merték önkormányzaték megkockáztatni,hogy ne kerülj a lejobbak közé!Gratulálok!

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm Manóvezér, én is csak ezt tudom elképzelni. :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések